A magyarok békeidőben, veszélyhelyzetben, katasztrófák és világjárványok idején is számíthatnak a katonákra, akik életük árán is megvédik őket – hangsúlyozta a Honvédelmi...
Immár hivatalos, hogy egészen a törvényalkotásig nyúlnak a fideszes Simonka György büntetőügyének szálai – derült ki Polt Péter legfőbb ügyész Hadházy Ákos...
A Párbeszéd arra szólította fel a kormányt, hogy ne a bankokon, hanem az embereknek segítsen. Barabás Richárd, a párt szóvivője csütörtöki online...
Azt mondta, a Fidesz csak a közjó érdekében fogadott el törvényjavaslatokat. – írja a veszpresszo.hu. A Népszavának Kósa Lajos azt mondta, Simonka György kérésére semmilyen...
Jó helyre mindig jut! 50-50 millió forintot kaphat a Nemzeti Összetartozás Évéhez kapcsolódva egy-egy pályázat keretében a Pesti Srácok kiadója, a Gerilla...
Közelíti a gyógyultak száma a még aktív fertőzöttekét, ennek ismeretében hívta össze pénteki tájékoztatóját az operatív törzs – élőben itt és az...
Megszüntette a magyar kormány a tranzitzónákat a szerb határnál az EU bíróságának döntése nyomán. – írja a 444.hu. Ez a játék, amivel...
Az egészségügyért felelős Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének elhibázott lépéseiről beszélt a koronavírus-járvány kapcsán pénteken a szocialista Bangóné Borbély Ildikó. Az...
Így becsüli meg a NER az egészségügyi dolgozókat. Pár nappal azután, hogy kiderült: a Szent János Kórház Covid-osztályán dolgozók fizetését csökkentik, ma...
Mindenki látja, mire megy ki a játék. A Fidesz egy salátatörvénybe bújtatva elfogadta, hogy július 1-től bárhol, bárkinél lekapcsolhatják az internetet:...