Mészáros Lőrinc terjeszkedik. Az üzletember ezúttal Horvátországba tette be a lábát, de ennek nem mindenki örül.
Horvát cégeket szemelt ki magának Mészáros
Csányi Sándor, Jellinek Dániel és Mészáros Lőrinc triójából magyar szereplőként már csak Mészáros maradt a versenyben Horvátország legnagyobb cégéért, amelyet nem mellesleg
a nyugat-balkáni régió legnagyobb élelmiszer-termelő és kiskereskedelmi csoportjaként tartanak számon
– írta horvát források alapján a 444.hu.
Bő egy hónappal ezelőtt derült ki, hogy
három magyar érdeklődő is bejelentkezhetett a horvát Fortenova-csoport mezőgazdasági üzletágára.
Horvát sajtóinformációk szerint a Fortenova leszűkítette az érdeklődők körét, így csak néhány ajánlattevővel fog mélyrehatóbb tárgyalásokat folytatni. A befektetők között két horvát és egy magyar van: a kaproncai Podravka, a Zita és az Osatina-csoport konzoricuma,
valamint
Mészáros Lőrincnek a Mészáros Csoportja.
Mennyit csengetett ki Mészáros Lőrinc a horvát cégcsoportért?
Megjegyezték, a cégcsoport 3500 alkalmazottal, valamint ezer alvállalkozóval rendelkezik Horvátországban. Sajtóhírek szerint a horvát érdeklődők 300 millió eurós (117 milliárd forintos) ajánlatot tehettek a cégnek, azonban
Mészáros Lőrinc vonatkozásában már 500 millió euróról (!) (194 milliárd forintról) írtak.
A horvát elemzők jelezték, Mészáros ajánlatának semmi köze nincs az üzlethez. Az ajánlat mögött politikai okokat sejtenek, ugyanis az említett cégek összértéke nem több 350 millió eurónál.
Áll a bál Horvátországban Mészáros furcsa akciója miatt
Az eset nagy port kavart Horvátországban, ugyanis mindhárom cég kiemelten fontos az ország mezőgazdaságának. Emlékeztettek, régóta terítéken van a cégek eladása: két éve még Jellinek Dániel cégcsoportját tartották befutónak, ám az ügy miatt összekülönbözött Orbán Viktor és a horvát miniszterelnök, Andrej Plenkovics, ugyanis a horvát kormányfőnek kétségei támadtak az Indoktek-csoport zűrös tulajdonosi hátterével kapcsolatban.
Még a G7 írt arról, hogy Orbán is tett „erőfeszítéseket” annak érdekében, hogy az Indotek részesedést szerezzen a horvát cégben. Úgy tudni,
Orbán egyenesen Vlagyimir Putyintól kért arra engedélyt,
hogy magyar érdekeltségbe kerülhessen a Sberbank 43 százalékos részesedése a Fortenovában.
A horvát politikus aggódni kezdtek a cégek által használt földterületek miatt. A vállalkozóból politikussá előlépő Damir Vandelic szerint a koncessziós szerződéseket még a korábbi Agrokor kötötte. A cég miután 2018-ban fizetésképtelenné vált, az állam átszervezte a cégcsoportot, amely a Fortenova nevet kapta. Vandelic szerint ezért ezeket az államnak fel kellene mondania és új pályázatot kellene kiírnia. Jelezte, már azt is visszásnak tartja, hogy a Fortenova új cégei egyszerűen átvették ezeket a koncessziókat, hiszen
törvényileg ezt nem tehették volna meg.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!