Politika

Orbán Viktor botrányos dologra készül a budai várban, miután venezuelai segítséggel kicsinálta a helyi ellenzéket

Orbán Viktor meglépi: botrányos show-ra készül a vár területén.


Új tradíció kezdődik a budai várban, mostantól a hét területvédelmi tartalékos ezred kéthetes váltásban a Honvédelmi Minisztérium főépülete előtt teljesít díszőrséget – jelentette be a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalára feltöltött vasárnapi videóban.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Honvédelmi Minisztérium épülete előtt elmondta, a területvédelmi tartalékosok alapos kiképzést kaptak a testőrezredtől, ahol ennek a szép katonai feladatnak, a díszőrség ellátásának szakemberei dolgoznak.

A miniszter felidézte: tartalékos katonai szolgálata idején a palotaőrségnél teljesített szolgálatot tartalékos csoportparancsnokként. Akkor – tette hozzá – volt alkalma ennek a nehéz szolgálati ágnak minden részletét megismerni.

Arra kérte a videóban az embereket, hogy jöjjenek, nézzék meg a díszőrséget teljesítőket. Úgy fogalmazott:


„Büszkék vagyunk katonai hagyományainkra és katonai értékeinkre, amelyeket a területvédelmi tartalékosaink itt, a várban Önöknek is meg tudnak mutatni”.

„A békéhez erő kell, folytatjuk a munkát

– hangsúlyozta közösségi oldalán a honvédelmi miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a videóhoz fűzött hozzászólásában ismertette, hogy a Magyar Honvédség hét területvédelmi ezredének tartalékos állománya kéthetes váltásban, a Kapisztrán téren ad díszőrséget.

Videó:

(Szalay-Bobrovniczky Kristóf/Facebook)


Érdekesség, hogy Budapesten Budavár az egyetlen kerület, ahol a Fidesznek sikerült leváltania az ellenzéki V. Naszályi Márta polgármestert leváltania, egyúttal a testületi többséget is megszereznie. Érdekesség, hogy ez az a kerület, ahová 800 venezuelai vendégmunkást telepítettek be a választások előtt, akik egy videóban a Fideszt istenítették. A választási csalás gyanújára a nemzetközi szavazási megfigyelők is rámutattak.

A polgármesterjelöltek közti különbség végül kevesebb mint 500 szavazat lett a fideszes Böröcz László javára. A fentiek közti összefüggés bizonyára csupán a véletlen műve…

(Nyugati Fény nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top