Politika

Óriási viharba került a gazdaság: Összeomlott a forint, súlyos krízis jöhet Magyarországon

Az elmúlt hét eseményei alaposan megrengették a magyar gazdaságot. Mint megírtuk, a forint jelentős gyengülést mutatott, míg a tőzsde újabb történelmi csúcsokat döntött.


Zuhan a forint, lejtőn a gazdaság

A forint árfolyama drámai zuhanásnak indult az euróval és a dollárral szemben. Az euró-forint jegyzés a hét eleji 390-es szintről 399 közelébe ugrott, míg a dollár-forint árfolyam 362-ről 374-re emelkedett. A gyengülés legfőbb okát az EU ítéletében látják, amely napi 1 millió eurós bírságot rótt ki Magyarországra a menekültügyi szabályok megszegése miatt.

Molnár Dániel, a Makronóm Intézet szenior elemzője szerint a forint gyengüléséhez hozzájárult a hétvégi EP-választás eredménye is, emellett pedig a francia választások eredményei is jelentős hatást gyakoroltak, gyengítve az eurót a dollárral szemben.

Az Index által megkérdezett szakértő szerint az inflációs adatok is befolyásolták a forint árfolyamát. Májusban ugyan az infláció alacsonyabb volt a vártnál, ezért a befektetők azt feltételezték, hogy a Magyar Nemzeti Bank folytatja a kamatcsökkentési ütemét. Balog-Béki Márta, az MBH Elemzési Centrum szenior elemzője ugyanakkor jelezte,

a csökkenő kamatkülönbözet szintén hozzájárult a forint gyengüléséhez.

A hét közepén – az Európai Bíróság döntése után – tovább gyengült a forint, a hazai fizetőeszköz árfolyama


397 fölé került az euróval szemben.

Forrás: index.hu

„Nem lehetnek vérmes reményeink”

Karagich István, a Blochamps Capital Pénzügyi Tanácsadó Kft. ügyvezetője szerint az euró-forint árfolyam egyik mostanában sokat hangoztatott erénye, a külkereskedelmi mérleg többlete „őszintén szólva féllábas erény, hiszen az jórészt az import visszaeséséből fakad”.

„Miközben pedig az infláció mérséklődésével mindenki joggal remélheti, hogy az óvatossági motívum kiárazódik a gazdaságból, és a jelenleginél jelentősebb fogyasztás lesz jellemző a következő hónapokban – amely gyorsan felfuttatja majd az importot,

az export kapcsán nem lehetnek vérmes reményeink”

– közölte a pénzügyi szakember.

Borús kilátásokra figyelmeztetnek az elemzők

A magyar tőzsde, különösen a BUX-index, újabb történelmi csúcsot döntött. A blue chip részvények közül csak a Telekom zárt pozitívban, míg az Alteo és az Állami Nyomda jelentős árfolyam-emelkedést könyvelhetett el.


A hét végén az üzemanyagárak is emelkedtek. Hétfőtől a benzin ára 2 forinttal, míg a gázolajé 8 forinttal nő, így az átlagárak 596 és 609 forint/literre emelkedtek.

Összességében az elmúlt hét eseményei jelentősen megrengették az egyébként is sérülékeny magyar gazdaságot. A szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a következő hetekben is érdemes kiemelt figyelemmel kísérni a gazdasági „fejleményeket”, ugyanis történhetnek még váratlan meglepetések.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top