Politika

Tíz nap múlva lelepleződhet Magyar Péter egy újabb füllentése

Vajon ebben igazat mondott?


Bár alig négy hónapja része a közéletnek Magyar Péter, máris számos lelepleződött hazugság áll mögötte („az egy rossz vicc, hogy én politikusnak készülnék”, „saját döntésemből hagytam ott a neres állásaimat”, „nem mondtam, hogy kötelet Medgyessy nyakába”, „nem hívtak az ATV-be egy hónapig”, stb.)

Most Magyarnak egy újabb állításáról derülhet ki, hogy valótlanság volt: tíz napon belül ugyanis

bejelentik, kik lesznek a Tisza Párt európai parlamenti képviselői.

Emlékezetes, hogy Magyar Péter a kampányban következetesen azt állította, nem veszi fel az európai parlamenti mandátumát, és csak azért rakta magát a lista első helyére, hogy „húzza” azt.

A választások óta azonban egyre kétértelműbb nyilatkozatokat ad arról, hogy valóban visszautasítaná-e a havi 5 millió forinttal járó brüsszeli sarzsit, vagy esetleg eleve arra ment ki a játék, hogy azt a havi 5 milliót, amit eddig a NER-ből húzott, a fideszes pikszisből kiesve ezentúl a másik oldalon keresse meg.


Mindenesetre tíz napon belül kiderül, hogy Magyar Péternek ez a számtalanszor lenyilatkozott állítása kiállja-e a valóság próbáját, vagy csak egy újabb politikusi megtévesztéssel volt dolgunk.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top