Politika

Végzetes lépés – Orbánék ezzel a döntéssel felbőszíthetik a saját szavazóikat!

A magát családbarátnak nevező kormány olyan döntést hozott, mely nem a családok érdekeit szolgálja, ezzel padig saját szavazóikat is maguk ellen fordíthatják!


Telex írt arról elsőként, hogy a kormány módosította a nemzeti identitás erősítését célzó programokról szóló öt évvel ezelőtti határozatát,

ÍGY MOSTANTÓL NEM LÁTOGATHATNAK DÍJMENTESEN MÚZEUMOKAT, VAGY BIZONYOS BEMUTATÓKAT ÉVENTE EGYSZER AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁS DIÁKOK.

Ez a lehetőség 2019 óta volt elérhető, akkor hozta létre a kormány a Lázár Ervin Programot, ami szociális helyzettől és lakóhelytől függetlenül minden, az 1–8. évfolyamon tanuló általános iskolai diák részére tanévenként egyszeri alkalommal ingyenesen biztosította, hogy eljuthassanak

  • színházi, tánc- és cirkuszi előadásokra
  • komolyzenei hangversenyekre,
  • muzeális intézményekbe,
  • őshonos állatok bemutatóhelyeire,
  • katonai hagyományőrző bemutatókra,
  • az Országházba, valamint
  • az „Álmok Álmodói 20” kiállításra.

A pénteki Magyar Közlöny azonban úgy módosította a határozatot, hogy a jövő tanévtől a felsorolásból kihagyták a lista utolsó öt tételét. Azaz már nem mehetnek a kisiskolások muzeális intézményekbe, őshonos állatok bemutatóhelyeire, sem katonai bemutatókra, illetve az Álmok Álmodói 20 kiállításra sem.


A lap hozzátette, hogy az Országgyűlés Hivatalának Sajtóirodája jelezte számukra, hogy az óvodás, általános és középiskolás csoportoknak az Országház látogatásának eddig is megvolt az ingyenes lehetősége, és ez a jövőben is megmarad, ebben változtatást nem terveznek.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top