Politika

Molnár Csaba: Orbán a gátak helyett Strasbourgban lesz a héten, és kivételezést kér magának

Úgy tűnik, van, akinek más dolga akad.


Kiderült, hol lesz a miniszterelnök a hét elején

Felhívtuk rá a figyelmet, hogy hatalmas víztömeg éri el Magyarországot a hét elején. vasárnap estére estére már közel 500 kilométeren rendelték el az árvízvédelmi készültséget. Budapesten a 2013-as árvízi helyzetet megközelítő vízállás várható. Az előrejelzések szerint

kedden délelőtt éri el a Duna az alsó rakpartot.

A helyzet mindent felülír, a lakosság védelme a legfontosabb. A Demokratikus Koalíció is minden tagját mozgósította az árvízi védekezésre.


Az árvízvédelmi operatív törzs is megtartotta hétfői ülését.

Az eddigi információk alapján nem Magyarországon, és nem is a gáton. Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője és ügyvezető alelnöke Facebook-posztjában is jelezte mindezt.

Molnár Csaba bejegyzését alább közöljük:

„Egyelőre úgy néz ki, hogy jön holnap Orbán Strasbourgba, az Európai Parlamentbe.

Sokakban felmerült a kérdés, hogy vajon az árvízhelyzetre való hivatkozással lemondja-e soros elnöki szereplését az EP-ben Orbán. Maga a felszólalás szerdán lenne, de a tervek szerint már kedden lennének ott programjai, például egy nagy nemzetközi sajtótájékoztató.

Na, most egyelőre úgy tűnik, hogy jönni fog.

Ugyanis – szokása szerint – nem fér a bőrébe, nem akarja betartani a szabályokat,

kivételezést kér magának.

Elmesélem, mi történt. Az EP-nek van egy hatalmas sajtóterme, ahova rengeteg újságíró, tévéstáb befér. Kell is az ilyen oda, hiszen az egész világból jönnek mindig az újságírók az EP üléseire. Ezt a termet használják a vezető politikusok, ezt ajánlották fel Orbánnak is.


Van viszont egy bökkenő.

A szokás szerint itt csak félórás sajtótájékoztatókat lehet tartani, hiszen feszes a menetrend, mások is jönnének.

Orbánék ezen kiakadtak, mert ők két, két és fél órás maratoni sajtótájékoztatót akarnak. Ezért kivételezést kértek maguknak, de ezt természetesen a Parlament visszautasította.

Most éppen durcáskodnak Orbán emberei és másik termet keresnek maguknak.

Másik ekkora sajtóterem viszont nincs, ezért csak sima tárgyalóterembe mehetnének.

Na ilyen, amikor egy kicsinyes, a kivételezéshez hozzászokott brigád nyavalyog azon, hogy be kell tartania a szabályokat.

De nekünk ez abból a szempontból is fontos információ, hogy egyelőre úgy néz ki

Orbán a gátak helyett Strasbourgban lesz a héten.

Meglátjuk majd, hiszen mindig, minden változhat. Egy viszont biztos. Míg a DK politikusai, vezetői és aktivistái szerte az országban segítenek az árvízi védekezésben, ott vannak és lesznek a gátakon, addig Dobrev Klára és én EP-képviselőként tesszük a dolgunkat. Részt fogunk venni a szerdai vitán az EP-ben, hozzá fogunk szólni és Orbán tuti nem fogja szeretni, amit mondani fogunk neki.”


(Molnár Csaba/Facebook) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top