Politika

Elmosta Varga Viktor házát a Duna: A zenész teljesen kikészült

Varga Viktor háza látta a kárát az árvíznek.


Folyamatosan beszámolunk a Dunán tapasztalható brutális árvízi helyzetről. Budapesten a legmagasabb fokú a készültség, az áradás már elmosta a pesti és a budai alsó rakpartot is, az óbudai szakaszon pedig a Római-parton már az ártérre épült házak is veszélyben vannak.

A belvárosban a 2-es villamos egy szakaszon nem jár, valamint a H5-ös (szentendrei) HÉV föld alatti pályája sem üzemel a Margit híd és a Battyhány tér között. Óbudán a 34-es buszt külső szakaszán van érvényben terelés az árvízhelyzet miatt.


Budapest a fentiek ellenére sokkal jobb helyzetben van az árvízi védekezés szempontjából, mint néhány északabbra fekvő település. A Pest (vár)megyei, ártérre épült települést, Kisoroszit szinte teljesen elmosta az árvíz.

Varga Viktor a drámai helyzetet a saját bőrén tapasztalja, ráadásul nem először. Elmondása szerint két napja nem alszik, azóta folyamatosan pakol a házánál, hogy azt megvédje az árvíz következményeitől. A zenész már kedden üzent a közösségi oldalán, mondván, csak pár óra van hátra addig, amíg a víz el nem önti a házát.

Varga Viktor elárasztott háza

Varga Viktor elárasztott háza


Varga elszállíttatta a járműveit, leszereltette a klímát és a bojlert a házában, valamint a mobil üvegablakokat egy emelettel feljebb helyezte. Időközben, szerdára megérkezett az árvíz, amely betört a házába.

A zenész 24 órán át elérhető Instagram-sztorijában számolt be róla, hogy elképesztő tempóban árad be a Duna vize a házába. Varga szerint olyan, mintha egy patak árasztotta volna el az otthonát. Az életművész ráadásul edzésre is jár a Sztárbox miatt, és közölte: mostantól kenuval tud majd csak kievezni az otthonából.

Varga végül videón is megörökítette, ahogy „kihajózott” a házából.


Árvíz Varga Viktor

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top