Politika

Figyelem! Megjelent Orbán Viktor rendelete az árvízi védekezésről

Kedd este, 22 órától lépett hatályba a rendelet.


Hatályba lépett az árvíz védekezéséről szóló kormányrendelet

Kedden jelent meg a Magyar Közlönyben a kormány rendelete „az összehangolt védelmi tevékenység elrendeléséről és annak keretében meghatározott intézkedések bevezetéséről”.

Az Orbán Viktor által aláírt rendelet a Magyarország folyóin levonuló súlyos és elhúzódó árhullám következtében a védelmi és biztonsági szervezetek, a közigazgatási szervek védelmi feladatainak koordinálása és összehangolása céljából

az ország egész területére összehangolt védekezést rendelt el.

Az összehangolt védelmi tevékenységet (a műveletek irányítását, a védelmi és biztonsági szervezetek, illetve közigazgatási szervek védekezéssel összefüggő tevékenységét) a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter hangolja össze. Pintér Sándor belügyminiszter munkáját segíti az operatív törzs, amely a katasztrófavédelmi koordinációs szerv bázisán, annak feladatait is ellátva működik. A rendelet kedd este 22 órakor lépett hatályba, 2024. szeptember 24-én hatályát veszti.


Orbán vezetésével hétfőn kora reggel a BM Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központban már ülést tartott az árvízvédelmi operatív törzs, amelynek keretében meghallgatták a védekezésben érintett valamennyi állami szerv vezetőjének jelentését.

A friss döntés a vízgazdálkodásról szóló törvény szerint az árvíz elleni védekezés országos irányítása a vízügyi igazgatási szervek (Országos Vízügyi Főigazgatóság) irányításáért felelős miniszter – vagyis Lantos Csaba – míg a saját szervezettel védekező települések által fenntartott műveken közigazgatási határokon belül — a vízügyi igazgatási szerv szakmai irányításával — a polgármester (Budapesten Karácsony Gergely főpolgármester), illetve hivatala feladata – közölték.



Jelezzük, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormánynak most kellene (valós) veszélyhelyzetet kihirdetnie az árvíz miatt.

(24.hu nyomán) |forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top