Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a Fidesz embertelen szociális törvénye zöld utat kapott, miután azt Novák Katalin köztársasági elnök gondolkodás nélkül aláírta. Ennek kapcsán fogalmazta meg álláspontját az MSZP.
A szocialista párt közleménye kiemeli, hogy “Novák Katalin köztársasági elnök 280 millió forintért kapott egy sminkszobát, valamint egy zeneszobát,
ÉS FEGYELMEZETT FIDESZES PÁRTKATONAKÉNT ALÁÍRTA A FIDESZ EMBERTELEN SZOCIÁLIS TÖRVÉNYÉT”.
Ennek okán az MSZP kezdeményezi, hogy a kormányzati felelősség áthárításával arányosan bővüljenek az önkormányzatok szociális ellátásra fordítható forrásai.
Az ellenzéki párt javasolja, hogy a jövő évi költségvetés rendeleti módosítása során szülessenek meg azok a jogi és költségvetési intézkedések, amelyek lehetővé teszik, hogy az önkormányzatok tíz év után ismét segíthessék a rászorulókat lakhatási támogatással, adósságkezelési szolgáltatással, méltányossági közgyógyellátással és méltányossági ápolási díjjal, valamint rendszeres szociális segéllyel.
“A FIDESZNEK TUDOMÁSUL KELL VENNIE, HOGY A SZEGÉNYSÉG NEM SZÜNTETHETŐ MEG RENDELETI ÚTON!
Azért, mert a kormány úgy határoz, hogy a szociális gondoskodás terhét áthárítja a családokra, az önkormányzatokra és karitatív szervezetekre, Novák Katalin pedig mindezt jóváhagyja, a nélkülöző emberek helyzete egyáltalán nem oldódik meg!” – véli az MSZP, majd hozzáteszik, hogy szerintük “a Fidesz-kormány nem működhet csak egy pénzbehajtó szervezetként, ami a befizetett adókért cserébe nem nyújt semmit!”
A kormánynak kötelessége a többletfeladatokhoz forrásokat is biztosítani a szocialista párt álláspontja szerint, illetve arra kérik a kormány tagjait, hogy idézzék fel, mit fogadtak meg az esküjükben!