Politika

Ez meg mi? Mindenki Orbánék sosem látott húzásáról beszél

Furcsa lépés.


Nagy nap a mai Orbán Viktorék „szuverén” kormányának, ugyanis Csák János kulturális és innovációs miniszter

Rodrigo María Ballester Esquiviast nevezte ki két évre

„magyar felsőoktatás és kutatás nemzetköziesítéséért felelős” (sic!) miniszteri biztosnak – derült ki mindez a Magyar Közlönyből.

A spanyol származású férfi a nyilvánosan elérhető életrajza szerint öt nyelven is folyékonyan beszél, azonban ezek között a magyar nem szerepel, mert azt csak kezdő szinten sikerült elsajátítania.


24.hu emlékeztetett, Ballester az Orbán Balázshoz köthető MCC-nél az Európai Tanulmányok Műhelyét vezeti, de korábban Navracsics Tibor kabinetjében is tevékenykedett. A spanyol jogász helyettes államtitkároknak megfelelő juttatásokra és

havi 1,3 millió forintos díjazásra jogosult miniszteri biztosként, munkáját pedig 3 fős titkárság is segíti.

Ballestert az alábbi feladatok elvégzésére kérte fel Csák János:

  • a magyar felsőoktatás „nemzetköziesítési stratégiájának” megújítása,
  • részképzést, szakmai gyakorlatot és rövid tanulmányutat biztosító nemzetközi mobilitási programok kiszélesítése, hatékonyságának fokozása
  • az önköltséges külföldi hallgatók magyar felsőoktatásban való részvételét erősítő megoldások kialakítása,
  • az ösztöndíjas külföldi hallgatók magyar felsőoktatásban való részvételét támogató programok összehangolása, a meglévők hatékonyságának fokozása,
  • a külföldi oktatók, kutatók magyar felsőoktatásban, kutatóintézetekben való részvételét támogató programok kialakítása.

Ehhez pedig a külgazdasági és külügyminiszterrel, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel és a miniszterelnök politikai igazgatójával működik együtt.


Az új miniszteri biztos felesége Ballester-Bólya Boglárka, aki szintén miniszteri biztos, Varga Judit egykori igazságügyi miniszter nevezte ki 2023. januárjától, két évre. Feladata a 2024-es magyar EU-s elnökség előkészítése. Állítása szerint az Európai Parlamentben ismerte meg a férjét.

Csák János és Rodrigo Ballester / Forrás: Rodrigo Ballester/X

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top