Politika

Leleplezték a Fidesz álcivil emberét! Iszonyú amatőr módon bukott le!

A Fidesz politikusai bujkálnak, és próbálják az ügyet agyonhallgatni!


Lebukott egy magát civilnek mondó képviselőjelölt, akiről most kiderült: valójában a Fidesznek dolgozik Szolnokon. Az önkormányzati választáson függetlenként induló Ádám Csabáról régóta suttogták a városban, hogy Szalay Ferenc fideszes polgármester embere, de a férfi ezt mindig kikérte magának. Amikor például azt kérdezték tőle, miből fizeti a saját magát népszerűsítő rendezvényeket, miközben az egyesületének 2022-es pénzügyi beszámolója szerint csupán 140 ezer forint bevétele volt, azt felelte: pályázati pénzekből és magánszemélyek támogatásából vannak forrásai. Mostantól azonban már letagadni se tudja, hogy kormánypárt áll mögötte. Szolnok valódi ellenzéki pártjai ugyanis kiderítették, hogy


A TÉNYKERGETŐK NEVŰ FIDESZES PORTÁL ÉS A MINDEN DÖNTÉS SZÁMÍT NEVŰ, ELVILEG FÜGGETLEN PÁRT DOMAIN NEVEIT ÁDÁM CSABA CÉGE HASZNÁLJA!

Az álcivil férfi lebuktatásához nem kellett sokat nyomozni: az ellenzéki pártok egyszerűen csak lekérték a domain nevek központi nyilvántartását, amelyből feketén-fehéren kiderült, hogy a hónapok óta az ellenzéket mocskoló fideszes oldal, és a nemrég feltűnt kamupárt mögött Ádám Csaba cége, az Adacsa Kft. áll. Íme:


Mivel a megdönthetetlen bizonyítékokat azonnal lementették, teljesen egyértelművé vált, hogy

A MAGÁT CIVILNEK NEVEZŐ FÉRFI PRÓBÁLJA BESÁROZNI A FIDESZ ELLENFELEIT, ÉS Ő PÉNZELI AZ ELLENZÉKI SZAVAZÓKAT MEGOSZTANI PRÓBÁLÓ PÁRT OLDALÁNAK MŰKÖDÉSÉT IS!

És ez még nem minden! Némi kutatás után az is kiderült, hogy Ádám Csaba a saját telefonszámával adott fel hirdetést a Ténykergetők egy posztjának népszerűsítésére! Egészen döbbenetes ez az infantilis önleleplezés, ha figyelembe vesszük, hogy a férfi informatikai vállalkozást vezet…

A bizonyítékok nyilvánosságra kerülése óta Szolnokon az álcivil Ádám Csaba lelepleződése a téma.

A HELYI FIDESZT ÉREZHETŐEN MEGÜTÖTTE A BOTRÁNY, MERT POLITIKUSAI A LEBUKÁS ÓTA BUJKÁLNAK, ÉS ABBAN BÍZNAK, HOGY SIKERÜL AZ ÜGYET ELTUSSOLNI.

Nem ez az első eset, amikor a kormánypárt csalással és a szavazók félrevezetésével próbálja manipulálni a június 9-i önkormányzati választás eredményét. Tavaly szeptemberben Budapesten, a XVIII. kerületben a fideszes Lévai István Zoltán ajánlott 5 millió forintot a Magyar Kétfarkú Kutyapárt egyik politikusának, hogy induljon el és ossza meg az ellenzéki szavazókat. Arról az esetről hangfelvétel készült, a lebukott Lévai pedig még a Fideszből is kilépett. Szolnokon is hasonló mintát követnek az események:


A HELYI LMP KIVÉTELÉVEL ÖSSZEFOGÁSBAN INDULÓ ELLENZÉKI PÁRTOK FELSZÓLÍTOTTÁK ÁDÁM CSABÁT, HOGY AZONNAL TÁVOZZON A KÖZÉLETBŐL!

Mivel a Fidesz igyekszik agyonhallgatni a történteket, a városban most az az általános vélekedés, hogy Ádám Csaba további sorsa attól függ, mennyire sikerül a kormánypártnak a botrányt Szolnokon belül tartani.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top