Politika

Orbán csikorgatja a fogát: Dobrevék olyat húztak, ami miatt vöröslik Orbán feje

Nagy bejelentést tett a DK-MSZP-Párbeszéd Szövetség.


Több mint 60 ezer ajánlást gyűjtött össze a szociáldemokrata-zöld szövetség.

A koalíció célja az Orbán-rendszer leváltása. Annak a rendszernek a lebontása, amelyik a magyarok vagyonát és a közpénzt kisajátítja.

A változáshoz pedig nem elég csak Orbán Viktort leváltani, minden pártkatonát el kell zavarni, aki Magyarország kifosztásában segédkezett, mondta el Tüttő Kata, az MSZP alelnöke, főpolgármester-helyettes, az MSZP-DK-Párbeszéd európai parlamenti képviselőjelöltje azon a hárompárti közös sajtótájékoztatón, ahol bejelentették, hogy több, mint 60 ezer ajánlást gyűjtöttek össze a pártok aktivistái országszerte.


Ez a szükséges ajánlásszám háromszorosa és bizonyítéka annak, egyre többen támogatják azt a szövetséget, mely egy erős, szociáldemokrata, zöld Magyarországért dolgozik.

Az eseményen jelen volt Dobrev Klára, a hárompárti koalíció EP-listavezetője és Barabás Richárd, a Párbeszéd-Zöldek társelnöke.

Tüttő Kata elmondta, az ajánlások jól mutatják, van igény egy másik ajánlatra Magyarország számára. Ez egy szociáldemokrata-zöld ajánlat, melyet ezidáig az önkormányzatokban vittek sikerre, most ezt kell kiterjeszteni, valamint az Európai Parlamentben is ezt kell képviselni.

Az MSZP, a DK és a Párbeszéd nem egymást akarja legyőzni, pontosan ezért kötöttek szövetséget, hiszen együtt erősebbek, mint külön-külön. A koalíció célja az Orbán-rendszer leváltása.

Annak a rendszernek a lebontása, amelyik a magyarok vagyonát és a közpénzt kisajátítja. A változáshoz pedig nem elég csak Orbán Viktort leváltani, minden pártkatonát el kell zavarni, aki Magyarország kifosztásában segédkezett, mondta el Tüttő Kata.

A három ellenzéki párt minden erejét, energiáját és tudását a rendszer lebontására fordítja, hiszen ez az ellenzék feladata.


Június 9-én a legerősebb ellenzéki szövetségként alternatív utat kínál a koalíció, amelyhez szükség van a szavazókra is, támogatásukra, szavazatukra, mind az önkormányzati, mind pedig az európai parlamenti választásokon, zárta gondolatait az MSZP alelnöke.

Dobrev Klára kiemelte, egyre többen akarják leváltani Orbán rendszerét kompromisszumok nélkül, az MSZP-DK-Párbeszéd szövetségnek pedig pontosan ez a célja.

Barabás Richárd rámutatott, a hárompárti szövetség értékeit megtartva fogott össze, a jelenlegi kormányt csak szociáldemokrata-zöld értékek mentén lehet leváltani.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 | SilverPC Blog | HirWiki Themetf

To Top