Politika

Mi történt? Eljárást indítottak Orbán rettegett hivatala ellen

Szuverenitásvédelmi Hivatal a jelek szerint nem tett eleget a kötelezettségének.


Átláthatósági hatósági eljárást indított a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) a Szuverenitásvédelmi Hivatallal szemben. A 24.hu részletezése szerint egyik olvasójuk tett bejelentést a Lánczi Tamás vezette hivatallal szemben.

A bejelentő sérelmezte, hogy az intézmény nem tett eleget az adatszolgáltatási és átláthatósági kötelezettségeinek. A Szuverenitásvédelmi Hivatal ugyanis nem tette közzé az 5 millió forintot meghaladó értékű szerződéseit, támogatásait, kifizetéseit a Központi Információs Közadat-nyilvántartásban.

„A NAIH akár 50 millió forintra is bírságolhatja a hivatalt, ha 15 napon belül ennek nem tesznek ennek eleget. Remélhetőleg azért a NAIH eljárása elég lesz ehhez”

– fejtette ki a bejelentő, akit a hatóság elnöke, Péterfalvi Attila tájékoztatott az eljárás elindításáról.


Mellesleg a 24.hu is felhívta a NAIH figyelmét a hivatal átláthatatlanságára. Az intézmény ugyanis hónapokig honlap, nyilvános telefonos elérhetőség nélkül működött, ráadásul arról sem volt információ, pontosan hányan dolgoznak a hivatalnál.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top