Politika

Kitör a pánik a karmelitában: Nagyon súlyos felmérés érkezett Sulyok Tamásról

Sulyok Tamás nevét egyre többen ismerik, azonban csak kevesen kedvelik a köztársasági elnök személyét.


Az Alaptörvény szerint a köztársasági elnök, jelenleg Sulyok Tamás, Magyarország államfője, akinek személyében ki kellene fejezni a nemzet egységét. Az Idea Intézet 2024. júniusi kutatása viszont azt mutatja, hogy a jelenleg hivatalban lévő köztársasági elnök esetében ez messze nincs így.

Egyre többen ismerik, de kevesen szeretik Sulyok Tamás köztársasági elnök személyét

Március 5-én az új köztársasági elnök kinevezésére rendkívül feszült belpolitikai körülmények között került sor. Alig egy hónap telt el a kegyelmi botrány kirobbanása óta, nem sokkal korábban mondott le Novák Katalin és Varga Judit.

Közben felbukkant Magyar Péter, majd az európai parlamenti- és önkormányzati választás kampánya is erősen megmozgatta a hazai közéletet.

Sulyok Tamásra így érthető módon kevesebb figyelem jutott eleinte. Így a személyéről markánsan megoszló véleményeket nem a személyes imázsa vagy teljesítménye,

sokkal inkább a politikai nézetek határozzák meg

– fogalmazott az IDEA.


Az IDEA intézet a 2024 júniusában felvett mérései alapján vizsgálta a politikus ismertségét és népszerűségét pár hónappal a kinevezése után.

Lassan kezdik megismerni Sulyok Tamás nevét

Amikor március elején Sulyok köztársasági elnök lett, az alkotmánybíróból lett politikust még

csak a lakosság alig több mint egyharmada ismerte.

Egyáltalán nem meglepő, hogy a kinevezését követően Sulyok ismertsége jelentős mértékben emelkedett. Lényegében a duplájára nőtt: 2024 júniusára már a felnőtt lakosság 71 százaléka ismerte a köztársasági elnök nevét.

sulyok tamás idea

Ismertebb lett, népszerűbb nem

A köztársasági elnök messze nem tekinthető népszerűnek, ám 2024. júniusában így is

a magyar politikusok népszerűségi ranglistájának a közepén helyezkedett el.

Sulyok júniusban egyértelműen az átlagnál népszerűbb volt a 40 évesnél idősebb korosztályok körében.

Főleg a 60 évesnél idősebbek kedvelték.

sulyok idea

A köztársasági elnök az átlagnál sokkal népszerűbb volt a jórészt mindennapi anyagi gondok nélkül élők között. Míg a jövedelmükből nehezebben kijövők, illetve a rendszeres anyagi problémákkal küzdők, vagy a nélkülözők körében Sulyok Tamás személye kifejezetten negatív megítélésű volt 2024 júniusában.

Az elnök kizárólag a magukat konzervatív jobboldalinak tartó felnőttek körében népszerű.

elsősorban a Fidesz támogatói között vannak hívei, miközben a felnőtt népesség egyéb rétegeiben általában kifejezetten negatív a megítélése.


Más jobboldali szegmensekben Sulyok Tamás népszerűsége legfeljebb csak átlagos vagy átlagosan alacsony. A magukat középen állónak tartók, illetve a felnőtt társadalom magát baloldali-liberálisként azonosító nagyjából egynegyede pedig

nagyon kritikus a köztársasági elnök személyét illetően

– derült ki az IDEA friss, 1500 fő megkérdezésén alapuló, az ország minden társadalmi, jövedelmi és politikai csoportját leképező felmérés alapján.

Ugyan ezt a felmérés nem tartalmazza, az elmúlt 34 év köztársasági elnökeinek népszerűségét megvizsgálva kijelenthető: soha nem volt ilyen népszerűtlen államfője Magyarországnak. Érdemes megjegyezni: Göncz Árpád népszerűsége elnöki ciklusa alatt nem egyszer 90 százalék környékén mozgott. Ennek ismeretében figyelemre méltó tény, hogy Sulyok Tamás népszerűsége a magyar társadalomban azonban csupán 30 (!) százalék.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top