Politika

Orbán Viktorék ismét keresztbe tettek: Egyedüliként vétóztak meg egy állásfoglalást az EU-ban

Orbánék megint vétóztak az EU-ban.


Egyedüli tagállamként Orbán Viktorék ismét megvétóztak egy EU-s állásfoglalást. A blokk tagországai elítélték a palesztin államiságot tagadó Knesszet-határozatot, Magyarország azonban nemmel szavazott – írta meg a telex.hu.

Josep Borrell reagált Orbán EU-s vétójára


Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrell közleményt adott ki. A főképviselő helyteleníti a határozatot, mert az EU-tagállamok nem utasították el egyhangúlag a magyarok vétója miatt.

Izrael kedden döntött úgy, hogy gyakorlatilag elutasítja a palesztin állam létét.

Mindezt annak ellenére, hogy az állam létezését egy Izraellel kötött korábbi egyezség elismeri.

Borrell szerint ez a határozat visszalépést jelent

a régóta fennálló konfliktus megoldására irányuló nemzetközi erőfeszítésekben. Azt írta, hogy a palesztin államisághoz vezető út kulcsfontosságú eleme ennek a politikai folyamatnak.

„A palesztin nép számára nincs remény, ami csak elmélyíti a konfliktust”

– állt a közleményben, amelyet a főképviselő az X-en posztolt.

Szijjártó szerint már nem érvényes, amit Magyarország egykor elfogadott

Orbánék tavaly október óta folyamatosan vétózzák a hasonló, Izrael és Hamász közötti konfliktussal kapcsolatos EU-határozatokat. Blokkolták például azt az EU-nyilatkozatot, amelyben az unió felszólította volna Izraelt, hogy ne mérjen csapást Rafah városára.


Magyarország az ENSZ 140 azon tagállama között van, amelyik elismerte a palesztin államot azóta, hogy 1988-ban a Jasszer Arafat kikiáltotta a terület függetlenségét. Szijjártó Péter azonban azt mondta, hogy ez a megállapodás még akkor történt, amikor Magyarország a Szovjetunió része volt (!).

A jelenlegi magyar kormány nem ért egyet a palesztin állam elismerésével.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top