Politika

Máris megvan a súlyos következménye Orbánék őrjöngésének: Pintér hátán csattant először az ostor

A migrációról beszélt Pintér Sándor belügyminiszter, a különböző országok miniszterei azonban a bojkott mellett döntöttek.


Az Európai Unió (EU) belbiztonságáról, az uniós nagy méretű informatikai rendszerek összekapcsolásáról, valamint a migráció (értsd: bevándorlás) külső dimenziójáról egyeztettek az uniós belügyminiszterek hétfőn Budapesten – számolt be Pintér Sándor.

Az uniós belügyminiszterek egyeztettek Pintér Sándor társaságában Budapesten, de sokan a bojkott mellett döntöttek

Pintér Sándor közölte, hogy egyeztettek

„a szabadságon, a biztonságon és a jó érvényesülésén alapuló térség jövőjéről”.

Valamint összefoglalták az elkövetkezendő öt év feladatait a belügyi területen.

Beazonosították azokat a hiányosságokat, amelyek miatt az unió belbiztonsága sérülékennyé vált vagy válhat – mondta a miniszter.

Hozzátette, hogy a résztvevők egyetértettek abban, hogy együttműködés nélkül nem garantálható az EU biztonsága, továbbá, hogy

gyorsabban kell reagálni a kihívásokra.

Közös pénzalapot hoznak létre

Megállapították ugyanakkor, hogy „egy-egy ország nem tudja gazdaságilag biztosítani a különféle elvárások teljesítését”. Ezért központi gazdasági alapot kell létrehozni a feladatok megfelelő ellátása érdekében – ismertette Pintér Sándor.


A határőrizeti és a menekültügyi szervek információs rendszerekhez való hatékony hozzáférését biztosító úgynevezett uniós interoperabilitási csomaggal kapcsolatban elmondta, hogy október–novemberben indulhat el a határellenőrzési rendszer. Ez lényegesen

javítja majd a belső biztonságot és segíti a terrorizmus elleni küzdelmet.

Az azonban nem elég, ha a hatóságok ismerik és használják majd a rendszert. A határt átlépőknek is ismerniük kell azt – tette hozzá.

A bevándorlásról is szólt Pintér Sándor

Az egyeztetésen szó esett továbbá a migráció külső dimenziójáról. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a harmadik országokkal való együttműködés fokozása nélkül nem lehet jelentős haladást elérni – fogalmazott a tárcavezető.

A meglévő partnerségek nyomonkövetése nélkülözhetetlen, és új, kölcsönösen előnyös, átfogó partnerségek kialakítása szükséges – tette hozzá.

Pintér elmondta, hogy igényként fogalmazódott meg

a menekültstátuszra nem jogosultak visszaküldéséhez szükséges intézményrendszer kialakítása.

Valamint a visszaküldés felgyorsítása, hatékonyságának növelése.

Ezt azonban csak együttműködve lehet végrehajtani. Ehhez is közös gazdasági alapot kell létrehozni, hogy „megfelelően, gyorsan és az egyenlő esélyek fenntartásával” valósuljon meg – mondta a miniszter.

A szervezett bűnözés ellen közösen lépnének fel

A tárcavezető elmondta, hogy a délután folyamán a tanácskozáson

a szervezett bűnözés elleni hatékonyabb fellépés kereteit vizsgálják meg.

Valamint a működőképes unió jogi kereteinek kialakításáról tárgyalnak majd.


A miniszter arra az újságírói felvetésre, hogy sok ország nem miniszteri szinte képviselteti magát az ülésen, úgy reagált, hogy tíz miniszter érkezett a rendezvényre. Ez „békeidőszakhoz képest megfelelő létszám”, de bízik benne, hogy a rendes ülésekre valamennyi kollégája eljön majd. Megjegyezte azt is, hogy nagyon felkészült kollégák vettek részt a tanácskozáson, és értékes hozzászólások születtek.

(MTI korrigálva) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top