Politika

Hogy volt erre képes? Megdöbbentő nyilatkozatot tett a Spanyolországban nyaraló gyermekbántalmazó karateedző

Megszólalt Agócs Tibor karateedző, miután újabb szülő vádolta meg gyermekbántalmazással.


Országos felháborodást váltott ki az a szolnoki kalandparkban készült felvétel, amelyen az látható, amint Agócs Tibor karatemester felrúg egy hétéves kisfiút, majd odébb sétál, és magára hagyja a földön fekvő gyermeket. Mint ismert, a karateedzőt (ISNovák Katalin volt köztársasági elnök tüntette ki.

A rendőrség eljárást folytat a gyermekbántalmazó karateedző ellen, de nem sietik el

rendőrség közölte: garázdaság gyanúja miatt eljárás folyik az edző ellen, akit az esetet követően több volt tanítványa is megvádolt bántalmazással, zaklatással, többek nemi er*szak elkövetésével is vádolják Agócs Tibort.

A hatóság tájékoztatása szerint gyanúsítotti kihallgatására egyelőre nem kerülhet sor, ugyanis Agócs éppen nyaralását tölti Spanyolországban, így a hatóság megvárja, míg „kipiheni” magát.


Az edző „módszereiről” azóta rengeteg volt tanítványa osztott meg felkavaró részleteket. Legutóbb az RTL Híradónak nyilatkozott egy édesanya, aki arról számolt be, hogy az egyik edzésen

Agócs Tibor úgy megrúgta a nő 6 éves gyermekének a bordáját, hogy a kisfiú bepisilt.

Agócs Tibor ismét tagadta az ellene felhozott vádakat

Az ATV Híradó elérte a Spanyolországban nyaraló Agócsot, aki cáfolta, hogy bordán rúgta volna a kisfiút.

„Döbbenettel olvastam levelüket. Semmi ilyet nem tettem. Mindez beillik abba a média által gerjesztett lejárató hadjáratba, amely napok óta zajlik ellenem. Amennyiben valamely gyermek ilyen tettről számolt be a szüleinek, úgy a problémával

miért nem kerestek meg a szülők engem vagy az egyesületet rögtön az állítólagos bántalmazást követően?

Tájékoztatom továbbá, hogy az ilyen korú gyermekek a sporttudományos és sportpedagógia elveknek megfelelően általános képességfejlesztés és mozgáskoordinációs képzésben részesülnek. Küzdő játékaik során nem történhet ilyen, ugyanis a gyermekek nem gyakorolnak kontakt elemeket. Küzdelmeiket szermunkával, boxzsák használatával, képzett ellenféllel végzik.

Több évtizedes pályafutásom során még hasonló esemény sem történt.

Az edzésről bármikor ki lehet menni a mellékhelyiségbe, amely 1 méterre van a gyermekek termének bejáratától”


– magyarázta a csatornának a gyermekbántalmazó Agócs Tibor.

Újabb négy korábbi tanítvány borított Agócs Tibor bestiális módszereiről

Mint megírtuk, a szolnoki kalandparkban hétéves kisfiút felrúgó karateedző négy korábbi tanítványa nyilatkozott az RTL-nek arról, hogy miket kellett átélniük gyermekként Agócs Tibor „edzésein”.

Agócs áldozatai arról számoltak be, hogy még gyerekként vettek rész a karateedző jászberényi foglalkozásain. Volt, aki több évig járt az egyesületbe. A csatornának nyilatkozó tanítványok hangsúlyozták:

mindannyian megrázó emlékeket őriznek ebből az időszakból.

A sértettek közölték, számtalan alkalommal kaptak büntetést, ha valamit nem jól csináltak, ezért sokszor sírva és félve mentek Agócs Tibor edzéseire, ahol nem merték szóba hozni az edző által elkövetett bántalmazásokat.

„Amikor először láttam a felvételt, nem lehetett tudni, hogy ki van rajta, de a mozgásból és a módszerből éreztem, hogy ismerem az illetőt, mert láttam már ilyet”

– írta az egyik áldozat a szolnoki kalandparkban készült sokkoló videóról. Másikuk szintén hasonlóan vélekedett, amikor kijelentette: Agócs Tibor

„begyakorolt mozdulatokkal büntette a kisfiút”.

A tanítványok nem tartják őszintének Agócs Tibor karateedző bocsánatkérését

Többen megerősítették: az ilyen jellegű fenyítési módszerek az edző rendszeres eszköztárához tartoztak.

„Erődemonstráció, megfélemlítés. És mindezt úgy, hogy a tanonc érezte magát hibásnak. Sosem gondoltam, hogy nem normális, ami történik körülöttünk a dódzsóban, azt gondoltam, ez az út ahhoz, hogy erős és kemény karatés legyek”

– mondta egyikük.


Az edző bocsánatkérésével kapcsolatban azt mondták, nem tartják őszintének. Úgy vélik, Agócs csak azért kért bocsánatot, mert a felvétel nyilvánosságra került. Tőlük soha nem kért bocsánatot a lelki és fizikai bántalmazásokért – hívták fel a figyelmet.

„Soha nem fogja megbánni, amiket tett.

Csak azt bánja, hogy most nem tagadhatja le a tettét. Próbálja magát védeni, mert a több évtizedes kegyetlenkedése végre nyilvánosság elé került”

– közölte Agócs egyik áldozata, aki azt reméli, hogy ezután az edző „több gyerek életébe nem tud már belerondítani”.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top