Politika

Lázár János ezt nem gondolta át: A kisgyermekes szülőket büntetné meg a törvénytelen ötletével

Durva lépést tett Lázár János, a MÁV és az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM).


Lázár János úgy rendelte el a kisgyermekes MÁV-dolgozóknak a kötelező irodai munkát, hogy az ellentétes a Fidesz által hozott jogszabályokkal.

A Munka Törvénykönyve 2023. január 1-jétől hatályos módosítása szerint a 8 éven aluli gyermeket nevelő dolgozók kérhették a távmunkában foglalkoztatást, így a home office-t.

Ez azokra vonatkozott, akik 6 hónapnál régebben dolgoznak a cégeknél.

Lázár odacsapott a kisgyerekeseknek

Megírtuk, hogy Lázár János miniszter döntésével

július 1-jével megtiltotta az otthoni munkavégzést (home office)

a több ezer embert foglalkoztató MÁV-nál, valamint az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) alá tartozó állami cégeknél.


Lázár azt reméli a döntéstől, hogy jobb lesz az elvégzett munka minősége, ám a hirtelen döntés szinte lehetetlen helyzetbe hozza a kisgyerekes munkavállalókat.

Több szülőnek a home office kérését elutasították

Ez különösen nehéz helyzetbe hozza a dolgozókat, hiszen annak tudatában nem kértek nyári ügyeletet az óvodában vagy iskolában, hogy az otthoni munkavégzéssel a gyermekfelügyeletet is meg tudják oldani. A home office megszüntetését az intézkedés előtt pár nappal tudták meg, így már nem tudtak változtatni a gyermekek nyári elhelyezésén.

„Ismét egy családbarát húzása a kormánynak”

– írta meg a helyzetet egy ott dolgozó a Telexnek.

A Vasutasok Szakszervezete jogtalannak tartja a lépést

A lap megkereste a Vasutasok Szakszervezetének jogi osztályát. Horváth Csaba szervezetpolitikai alelnök kifejtette, hogy a Munka Törvénykönyve alapján

8 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló kérheti a home office-t,

majd a munkáltatónak kell 15 napon belül döntenie arról, hogy engedélyezi-e. A munkáltató a kérvényt csak nagyon szigorú feltételekkel utasíthatja el.

A MÁV-Volán csoportnál közel egységes indoklással utasítják el sorra ezeket a kérelmeket, melyek a szakszervezet szerint nem is felelek meg a valósság, világosság, okszerűség követelményének. Ezek a következők:

  • a minisztérium minden cégénél megtiltotta a home office-t
  • az irodai munkavégzés növeli a hatékonyságot
  • a papíralapú dokumentálás sokszor lassú
  • a kisgyermek felügyelete a munka közben megosztja a szülő figyelmét


– írta meg a portál, hozzátéve, hogy a szakszervezet mindegyik érvet cáfolja.

Lehet, hogy a rugalmas munkavégzés is megszűnik?

Olyan információk is eljutottak a laphoz, amelyek szerint szeptember 1-jétől megszüntetnék a rugalmas munkavégzés lehetőségét is MÁV-nál.

A szakszervezet alelnöke elmondta, hogy pletykák szintjén felmerült ez, de egyelőre sem az illetékes minisztérium, sem a cég vezetése nem erősítette meg, hogy szándékában áll a foglalkoztatási forma megszüntetése.

A szakszervezetek már le is ültek a minisztérium képviselőivel, a héten a home office beszüntetéséről egyeztettek – értesült a portál. Horváth szerint a minisztérium képviselői

„hajlandóságot mutattak a távmunkavégzéssel kapcsolatos eddigi ÉKM-álláspont változtatására”.

Az egyeztetésről szóló feljegyzés hamarosan a miniszter asztalára kerül, utána várnak döntést.

A portál rákérdezett egy esetleges felmondási hullám elindulására is a MÁV-nál, ezt a szakszervezeti vezető nem tudta megerősíteni, de rámutatott arra, hogy egyre többen nézelődnek munkaerőpiacon a sanyargató döntést követően.

A Vasutasok Szakszervezete Facebook-oldalán is tájékoztatta kollégáit a témában:


(VSZ – Vasutasok Szakszervezete/Facebook) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top