Politika

Iványi Gáboréknál újabb ellenőrzések jönnek: Karácsony Gergelyt is figyelmeztette a kormányhivatal

A Fővárosi Kormányhivatal indít vizsgálatot Iványi Gáboréknál.


Budapest Főváros Kormányhivatala szombaton közölte, hogy az óvodások és az ellátottak érdekében vizsgálja a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) intézményeit.

Hónapok óta próbálják ellehetetleníteni Iványi Gáborékat

A kormányhivatal azért folytat hatósági ellenőrzést a Magyar Evangéliumi Testvérközösség által fenntartott oktatási és szociális intézményekben, mert a közműszolgáltató értesítése alapján a MET mint fenntartó huzamosabb ideje nem egyenlíti ki a közműszolgáltatások számláit. Valamint

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jelzése szerint jelentős köztartozást halmozott fel

– olvasható a hivatal közleményében.

A „szabályos működést” vizsgálják


Az ellenőrzés célja – a hivatal szerint – annak vizsgálata, hogy a fenntartó eleget tud-e tenni a vállalt feladatainak. A működése jogszabályoknak megfelelő-e, illetve folyamatosan képes-e nyújtani a szociális szolgáltatásokat. A legfontosabbnak azt nevezték, hogy

a gondozottak és óvodások számára az ellátás folyamatosan és megfelelő színvonalon biztosított legyen.

A vizsgálatról a kormányhivatal tájékoztatta Karácsony Gergely főpolgármestert, valamint Pikó András kerületi polgármestert is. Közölték, hogy amennyiben a MET a jogszabályok be nem tartásával veszélyezteti a gondozottak és az ellátást igénybe vevő gyermekek érdekeit, nem folytathatja a tevékenységét.

Megfenyegették Karácsony Gergelyt és Pikó Andrást


Ebben az esetben az ellátási kötelezettség a törvények értelmében a Fővárosi Önkormányzatra, valamint a Józsefvárosi Önkormányzatra hárul. Amennyiben az ellenőrzés azt állapítja meg, hogy a MET eleget tesz a jogszabályi kötelezettségeinek, nincs szükség további lépésekre.

Szabálytalanság észlelése esetén a főpolgármesternek és a polgármesternek kötelessége intézkedni.

Orbánék tönkreteszik Iványi Gáborék segítő intézményeit

„Ami most a legfájóbb, az az, hogy emberek szájából veszik ki a kenyeret, a gyógyszert,

gyerekek jövőjét teszik reménytelenné, bizonyos emberek sorsával játszanak”

– fogalmazott a lelkész.


Iványiék gyűjtésbe kezdtek, hogy a szegényeket segítő intézményeik tovább működhessenek.

Az emberek összefogtak

Az elmúlt két hétben, tehát azóta, hogy az adóhatóság leemelte Iványi Gáborék számláiról a pénzt, és tartozással terhelte meg azokat, több mint 83 millió forint támogatás gyűlt össze a bajba jutott intézményeknek – derült ki a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) tájékoztatásából.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top