Politika

A súlyosan beteg Boros Lajos az utolsó pillanatig hitt a felépülésében, vissza akart térni: „Örömmel vállalnék klasszikus rádiós felkérést, de nem kapok egyet sem”

Boros Lajos a halála előtti utolsó kilenc évben folyamatosan valamilyen betegséggel küzdött. Olyan egészségi problémái voltak, amelyektől másoknak talán elment volna az életkedvük, ám ő pozitív maradt az utolsó pillanatig. Sőt, bízott a teljes felépülésében és abban, hogy visszatérhet rádiózni.


Egy országot sokkolta a drámai hír, miszerint augusztus 8-án hosszas betegség után elhunyt Boros Lajos. A rádiós műsorvezető 77 éves korában távozott az élők sorából. Úgy tudni, az elmúlt években súlyos beteg volt, pár hónapja el is tűnt a nyilvánossá elől. Korábban többször is műtötték: volt prosztataproblémája – daganatos betegsége –, kapott pacemakert, egy nagyobb szívműtét után pedig öt hétig feküdt kómában. A rádiós 2021-ben a Blikknek mondta ki először: meggyógyult. Akkor úgy tűnt, tettre kész, de végül elmaradt a nagy visszatérés.


A beavatkozások, vizsgálatok és rosszullétek után is bízott abban, hogy egyszer majd visszatérhet a rádiózáshoz, de ez a vágya nem valósulhatott meg. Szintén 2021-ben, mindössze egy műsor erejéig újra összeállt az állandó társával, Bochkor Gáborral, akivel több mint másfél évtizedig dolgoztak együtt.

 

A végsőkig élt benne a remény

„Nekem már kevesebb időm van annál hátra, mint hogy olyanokkal legyek, akik nem szeretnek. Továbbra sem vagyunk barátok, de valami összeköt bennünket, és ez már sosem változik meg. Nagyon érdekes, de tényleg most is úgy működtünk, mint régen. Én mondok valamit, a Bocsi megcáfolja. Nekem tetszik valami, ő utálja, Voga meg kettőnk között egyensúlyozik” – mondta akkor a Borsnak.

Boros az utolsó pillanatig hitt abban, hogy végleg visszatérhet, s nem tett le arról sen, hogy klasszikus rádióműsort vezethessen.


„Örömmel vállalnék klasszikus rádiós felkérést, de nem kapok egyet sem. Nem szomorkodom emiatt, hiszen így is vannak online streamműsoraim, amiket egy hétfős bandával csinálunk közösen. Mindannyian vérprofik, így nagyon könnyen és élvezetesen telik a közös munka. A beszélgetőpartnerek is szívesen jönnek hozzánk, mert tudják, hogy nem a botrányaikra vagyok kíváncsi, hanem azt szeretném bebizonyítani, hogy értékes és jó emberek. A hallgatók is nagyon szeretnek minket. Jó lenne, ha profibb szinten tudnánk ezt csinálni, ehhez viszont egy szponzorra vagy egy rádiós csatornára volna szükségünk, akik anyagilag támogatnának minket” – fejtette ki a Star magazinnak júniusban.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top