Politika

Egyre pusztítóbb a válság: Veszélyben a megélhetésünk

Az infláció komoly megélhetési válságot eredményezett.


A háztartások költségvetését komolyan megterheli a tartós infláció: ez kihat a vásárlási szokásainkra is.

Már nem csak a szórakozáson spórolunk

Beszámoltunk arról, hogy 2024. júliusban a fogyasztói árak átlagosan 4,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, ekkora inflációt még nem mértek idén.

Először a szórakozásról mondtunk le, ám az otthoni kikapcsolódás mellett egyre népszerűbbé válnak az úgynevezett saját márkás termékek. Ez derült ki az EY friss, 30 ország több mint 23 000 fogyasztójának megkérdezésével készült nemzetközi kutatásából – írta meg a portfolio.hu.

Szinte mindenki – pontosan a megkérdezettek 85 százaléka – aggódik a pénzügyei miatt.

A vevők döntő többsége pedig (72 százalék) árérzékenyebbé vált, különösen az élelmiszerek és más alapvető árucikkek esetében – mutatott rá az EY. A válaszadók emellett kevesebbet költenek ételrendelésre, divatcikkekre, szépségápolásra, valamint szórakoztató elektronikára.


Gyakrabban főzünk otthon

A felmérésben részt vevők kétharmada a jelenlegi helyzetben azt is átgondolja, mennyit költhet szórakozásra.

Épp emiatt egyre többen választják azt, hogy otthon kapcsolódnak ki és fogadnak vendégeket. Illetve gyakrabban főznének maguknak, ez pedig

jelentős változás a 2023-as adatokhoz képest.

Az elszálló árak megváltoztatták a vásárlási szokásokat is: egyre többen a saját márkás termékeket részesítik előnyben. A többség úgy nyilatkozott, hogy ezek ugyanúgy megfelelnek az igényeiknek. Sőt, a megkérdezettek több mint harmada

nem is tervezi, hogy visszatér a korábban preferált prémium termékekhez.

Hódít a saját márkás termék

A kiskereskedők igyekeznek kihasználni a helyzetet, és jól célzott reklámokkal tovább gerjesztik a saját márkás termékek iránti növekvő keresletet. A prémium cikkek forgalmazói viszont kritikus időszak előtt állnak

– fogalmazott Palincsár László, az EY Customer & Growth területének vezetője. Ami újdonság:

a saját márkás termékek iránti lelkesedés nem csupán a közepes és alacsonyabb jövedelmű rétegeket jellemzi

– írták közleményükben.


A jómódú fogyasztók is ilyen árucikkeket vásárolnának a jövőben.

Ezt ráadásul minden kategóriában fontolóra veszik,

beleértve a friss élelmiszereket. Valamint az otthoni és háztartási termékeket, a csomagolt élelmiszereket, a ruházatot, cipőket és kiegészítőket. Ugyanez vonatkozik a testápolási, illetve a szépségápolási és kozmetikai cikkek vásárlására is.

(Kiemelt képünk illusztráció)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top