Egyéb

Furcsa kormányhatározatot hozott az éjjel Orbán: Egy rakás közpénzt kaptak Pintér Sándorék

Csütörtök este jelent meg az új kormányhatározat.


Több mint 12 milliárdot kapott Orbántól Pintér Sándor tárcája

Magyar Közlönyben jelent meg csütörtök este egy kormányhatározat, amely szerint a kabinet a Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvényre hivatkozva hagyta jóvá azt, hogy

legfeljebb (!) 12,175 milliárd forinttal túllépjék

Belügyminisztériumhoz előirányzott, „tömeges bevándorlás kezeléséhez kapcsolódó kiadások” alcímet.

Mit remél az Orbán-kormány?

A különösen „nagyvonalú” intézkedéstől az „indoklás” szerint azt remélik, hogy a „rendkívüli migrációs nyomás” kezeléséhez kapcsolódó feladatok hatékonyan fognak megvalósulni.


Az Orbán Viktor által jegyzett kormányhatározattal kapcsolatban kitértek arra is, miként is oszlik majd el a feloldott összeg egy része:

  • 45,9 millió forint pedig a bíróságok 2024. évi személyi juttatása eredeti költségvetési kiadási előirányzatának növelésére irányul majd.


A fennmaradó milliárdok sorsáról nem adtak további tájékoztatást.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top