Politika

Orbán Viktor szerint a hekk egy vicc – „A magyarnak tenger kell, minden évben legalább egyszer” – videó

Ismét videó került ki Orbán Viktor TikTok-csatornájára, amiből nem csak azt tudjuk meg, hogy a kormánytagok sört vagy fröccsöt fogyasztanak szívesebben, de az is kiderül, hogy a miniszterelnök szerint minden magyarnak kell a tenger évente legalább egyszer. A kormány tagjai azt is elárulták, kikapcsolódásképpen inkább az agyukat, vagy a tagjaikat mozgatják meg. Orbán Viktor nem tudott választani.


A miniszterelnök TikTok-csatornája igazi kincsesláda, ahol a kőkemény politikai kérdések helyett jellemzően inkább lazább tartalmak születnek. Ezúttal is egy kérdezz-felelek videót készítettek, amelyben Orbán Viktoron kívül több miniszter és a kormányszóvivő is megnyílik a nyári kikapcsolódással kapcsolatban.

Mert a téma nem más volt, mint a nyár és a kikapcsolódás. A miniszterelnök amellett, hogy elárulta sört vagy fröccsöt szürcsöl szívesebben, azt is hangsúlyozta:

A magyarnak tenger kell. Minden évben legalább egyszer.


Orbán Viktor azzal magyarázta meglátását, hogy tenger nélkül a magyar ember bezártnak érzi magát. „A tenger a napfény, szél, hullámok. Megkönnyítik az ember életét” – fogalmaz.

A videóból természetesen a nyári gasztronómia legnagyobb kérdése sem maradhatott ki: a hekk vagy lángos kérdésre a miniszterelnök így fogalmaz:

A hekk az egy vicc, a lángos az egy komoly dolog. Nemzeti büszkeségünk, elsőszámú magyar étel.




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top