Politika

Orbánék kiadták a parancsot: Katonákat vezényelnek a gyerekfelügyelők helyére

Az Orbán-kormánynak kiemelten fontos a „kifogástalan életvitel”.


Százával mondanak fel a gyerekfelügyelők az Orbán-kormány intézkedése miatt

Mintegy 100 nevelőszülő nem folytatja tovább a munkáját, amiért megtagadták, hogy kitöltik az úgynevezett „kifogástalan életvitelre” (?) vonatkozó dokumentumot. Mindez 200-300 gyermek életét befolyásolhatja, a gyermekvédelmi intézmények dolgozóinak pedig 8-10 százaléka hagyja el a pályát, így további 500 védelembe vett kiskorú gondozása válik bizonytalanná.

Népszava információi szerint az életvitel ellenőrzésére szolgáló dokumentumokat július 10-ig kapták kézhez a gyermekotthonokban, a területi gyermekvédelmi szakszolgálatoknál dolgozók, valamint a nevelőszülői hálózat által foglalkoztatottak. A kitöltésre 30 napot kaptak, amely pénteken jár le. Aki valamilyen módon „kimenti magát”, további 15 nap haladékot kap, így legkésőbb augusztus 24-ig neki is ki kell töltenie az adatlapot – írták.

Úgy tudják, aki a „kötelezettségének” nem tesz eleget, foglalkoztatásra irányuló jogviszonyát azonnali hatállyal meg kell szüntetni (…) és

ilyen esetben végkielégítés nem jár.

Forrásuk közlése szerint a kormány ölbe tett kézzel várja, mi fog történni, nem számol azzal, hogy a kritikus létszámhiánnyal küzdő rendszerből további munkavállalók távoznak.

„Több kolléga azt mondta, elmennek az egészségügybe, vagy az oktatásba dolgozni, ott legalább 50-100 ezer forinttal többet keresnek majd”

– mondta a lap informátora. Mások arról számoltak be, nincs kedvük ahhoz, hogy szomszédaikat a rendőrök kérdezgessék.

Pintér Sándorék mélyen hallgatnak


Az üggyel kapcsolatban keresték a Pintér Sándor vezette Belügyminisztériumot, valamint a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot is, hogy például megtudják:

  • „jelenleg mennyi betöltetlen státusz,
  • eddig mennyi kifogástalan életvitel ellenőrzésre kötelezett nevelőszülő, intézményi dolgozó mondott fel,
  • hányan vannak, akik nem feleltek meg a vizsgálat kritériumainak,
  • mi lesz a felmondott, vagy elbocsátott nevelőszülőknél élő gyerekek sorsa,
  • illetve, ilyen helyzetben miként garantálható, hogy a veszélyeztetett családban élő, a gyámhatóság által »beutalt« gyereket gondozásba tudja venni a rendszer.”

Közölték, az intézmények közül kizárólag a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkársága jelezte, hogy tájékoztatást ad a fentiekkel kapcsolatban, azonban cikkük megjelenéséig

nem válaszoltak.

Botrány: katonákat vezényelnek a gyerekfelügyelői munkakör ellátására

Úgy tudni, a munkaerőhiány már most is kritikus, amely a „kilépő munkavállalók létszámának prognosztizálható emelkedése miatt” várhatóan tovább romlik. Tudatták azt is, hogy

  • Veszprém-,


  • Szabolcs-,
  • Borsod-
  • és Pest megyei intézményekbe

katonákat fognak vezényelni a gyerekfelügyelői munkakör ellátására (!).

Mint ismert, az Orbán-kormány emellett az iskolákba is katonákat vezényel, hogy így „enyhítsék” a magyarországi tanárhiányt. De Orbánék szerint a katonák a vezetés oktatására is alkalmasak, ezért a végzős középiskolások B kategóriás jogosítvány megszerzésében is részt vesznek, a Magyar Honvédség alkalmazottai a gyakorlati képzést fogják ősztől végezni.

Amennyiben szükséges, úgy felhívjuk rá a figyelmet, hogy a katonák természetesen nem fognak tudni ellátni pedagógiával és neveléssel kapcsolatos munkaköröket, hiszen ehhez nincs meg a kompetenciájuk (!).

A tanárokat sem vezénylik ki a frontra lövöldözni,

így teljességgel érthetetlen, hogy az Orbán-kormány, miért testálná a katonákra ezeket a feladatokat. Keresték a Honvédelmi Minisztériumot is, hogy megtudják, mivel indokolják az intézkedéseket, de nem válaszoltak.


Orbán Viktorék és a „kifogástalan életvitel”

Emlékeztettek, a kormány júniusban fogadta el a kegyelmi botrányhoz köthető „gyermekvédelmi” törvénycsomagját, amelyben elvárásként szerepel

a dolgozók „kifogástalan életvitele”.

Megjegyezték, az egyik kérdőíven például arra kell válaszolnia minden gyermekvédelemben dolgozónak, hogy:

  • kivel él együtt és mióta (?);
  • milyen az ingatlana (?),
  • illetve 300 ezer forintot meghaladó ingósága van-e (?);
  • melyik szórakozóhelyet látogatja havi, heti és napi rendszerességgel? – sorolták.

A vele egy háztartásban élő felnőttnek is vállalnia kell, hogy életvitelét bármikor vizsgálhatja a rendőrség belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerve” – írták.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top