Politika

Újabb postabezárások – suttyomban bezártak 100 postát

Bármiféle bejelentés nélkül zártak be közel 100 falusi postát elsején.


Szép csendben bezártak országszerte megközelítőleg 100 postahivatalt – írja a 24.hu.

Pontos számot nem tudni, mert az állami cég bármiféle bejelentés nélkül vitte véghez a leépítést, a dolgozók különböző Facebook-csoportokban kezdték el posztolni a híreket. Ezekből kiderül, hogy jellemzően 1500 fő alatti kistelepüléseken zárnak be a hivatalok. Nevesítik egyebek közt Lad, Sonkád, Ecseg, Csokvaomány, Szigetbecse Homokszentgyörgy, Zalahaláp, Pusztazámor, Pécsely és Sáregres falvakat.

A lapnak Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke megerősítette a bezárások hírét. Mint mondta körülbelül 100 postahivatal zárhat be, de pontos számot ő sem tud.


A lap emlékeztet, hogy a Magyar Posta koncepciójában már korábban is szerepelt, hogy az 1500 lakosúnál kisebb települések esetében „az eddigitől eltérő formában nyújtana szolgáltatást a társaság”. Ez mobilposta-szolgáltatást jelent, egy kisbuszt, ami 30-40 percet tölt el naponta a kisfalvakban, felveszi a küldeményeket és intézi, amit eddig a nyolcórás hivatal intézett. A dolgozók a cikk szerint arról beszélnek, hogy októberben újabb bezárási hullám jöhet.

(via 444)  | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top