Politika

Beütött a krach: Nagy káoszt okoz a szakorvoshiány, kilométeres sorokban várakoznak a betegek

Józsefváros Szent Kozma Egészségügyi Központja előtt kígyózott a sor.


Végtelen hosszúságúnak tűnő sor állt múlt pénteken a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ előtt. A Telex riportere szerint legalább 100 ember várakozott 7 óra környékén a helyszínen. Akadt olyan, aki hajnali 5-kor már a központ előtt volt. Mások már profiknak számítanak, összecsukható székkel indultak útnak.

A portál egyik olvasója osztotta meg a történteket. Mint kiderült, a várakozók ultrahangos vizsgálatra szerettek volna időpontot kapni. A józsefvárosi egészségügyi intézményben ugyanis havonta egyszer lehet a vizsgálatokra jelentkezni. A sor végén állóknak nem mindig jut szabad időpont. Ők egy hónap múlva a helyszínen találkoznak majd egymással, akkor próbálkozhatnak regisztrálni! a vizsgálatokra.

„Én szándékosan 5:45-re érkeztem, így a 3. voltam a sorban. 7:10-től nyitották meg az időpontokat és engedtek be bennünket a regisztrációra”

– idézte fel a történteket az egyik sorban álló, megjegyezve, hogy a tájékoztatás koránt sem mondható megfelelőnek, az emberek feszültek, akadnak olyanok, akik tolakodnak. A jelenet külső szemlélőként is felháborító, a hírportál fel is kereste az egészségügyi központot, amely válaszolt a felmerült kérdésekre.


 

Nem kerteltek, nem szépítettek

„Sorszámot az időpont foglaláshoz nem osztunk, ezért kell sorban állniuk betegeinknek. Ennek főként az az oka, hogy nem tudjuk a betegeket a várakozás idejére az intézmény földszinti várójában elhelyezni, hogy onnan figyelhessék a sorszámkijelző-, behívó rendszert, ez egyébként egészségügyileg kifejezetten aggályos is volna”

– fogalmazott Zilahy Dezső orvosigazgató, megbízott intézményvezető.

Mint kifejtette, az online időpontfoglalás erre az ellátásra nem biztosított, mivel az idősek, az informatikai kompetenciákkal kevésbé rendelkezők ezzel teljesen elesnének az ellátás lehetőségétől. Hozzátette, néha marad egy-egy szabad időpont – miután a sorban állók regisztráltak –, azokra pedig később telefonon lehet jelentkezni.

„Tapasztalatunk szerint a szabadságos – nyári – időpontban esetenként csak a várakozók 50 százaléka jut az adott hónapban időponthoz, de máskor általában ez közel 100 százalék (augusztusban például 100 százalék, volt és maradtak is szabad időpontok telefonos foglalásokra)”


– tájékoztatott.

Az igazgató válaszából kiderült, hogy

országosan gond van az ultrahangos vizsgálatokkal, nagy a szakorvoshiány.

Mint írta, a megoldást ők közösen keresik az önkormányzattal.

 

Rengetegen várnak műtétekre

Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint május elején 47 ezren vártak tervezett műtétre. 2023 április végén 40 ezer beteg volt a várólistákon.

Az alábbi 3 várólista volt a dobogós 2024 májusában:

  • 15,1 ezer beteg vár térdprotézisre;


  • 13,7 ezer páciens szürkehályog-műtétre;
  • 8,7 ezren pedig csípőprotézisre.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top