Politika

Magyar Péter reagált Szentkirályi Alexandra visszautasítására: „A bukott főpolgármester-jelölttől szokás szerint csak egy gyerekes válaszra futotta”

Folytatja az informális egyeztetéseket a fővárosi frakciókkal a TISZA Párt – erről számol be a Facebook-oldalán Magyar Péter, ám a jövőbeli együttműködéshez azonnal feltételeket is támasztott. Posztjában reagált Szentkirályi Alexandra legutóbbi bejegyzésére is, amelyben elmondta, hogy a TISZA elnöke felkereste, ám ő nem akar vele semmilyen módon tárgyalni.


Sorba veszi bejegyzésében a mandátumhoz jutott fővárosi frakciókat:

„Ahogy korábban bejelentettem, a Karácsony Gergellyel történt egyeztetésem után az összes fővárosi frakció vezetőjét megkerestem Budapest jövőbeni kormányozhatósága érdekében. Vitézy Dáviddal pénteken folytatok informális egyeztetést és rövidesen leülök a Kutyapárt képviselőjével is.”

Mint megírtuk Magyar megkeresésére a Fidesz budapesti elnöke, Szentkirályi Alexandra elutasítóan válaszolt. Ezt Magyar így kommentálta:

Szentkirályi Alexandra bukott főpolgármester-jelölttől szokás szerint csak egy gyerekes válaszra futotta, miközben pont a Fidesz és a bukott ellenzék az, amely a háttérben már egyeztet a budapesti pozíciókról és üzleti érdekeltségekről.


Magyar azonnal feltételeket is szabott ahhoz, hogy a közgyűlésben az előterjesztéseket támogassa. Így fogalmaz:

„Ahogy korábban már jeleztem, a TISZA Párt semmilyen pozíciót nem vállal a fővárosban, és csak fontos ügyek mentén hajlandó a budapestiek érdekét szolgáló előterjesztéseket támogatni. Ezt is csak akkor, ha az összes eddigi politikai és cégvezető menesztésre kerül Budapesten, és minden pozícióra transzparens, piaci pályázat kerül kiírásra. A kormány továbbra is arra játszik, hogy csődbe vigye a fővárost, a bukott ellenzék pedig próbálná kilapátolni a még megmaradt vagyonelemeket” – írja.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 | SilverPC Blog | HirWiki Themetf

To Top