Politika

Óriási bejelentés: Így „oldja meg” az Orbán-kormány a kritikus válságot Magyarországon

Döntött a miniszterelnök: az egész országban konténeriskolákban fognak tanulni a gyerekek.


Mint ismert, ezer sebből vérzik a magyarországi oktatás ügye. Elég felidézni például a státusztörvény miatti tiltakozásokat, a kritikus méreteket öltő tanárhiányt, amelynek következtében arról határoztak a döntéshozók, hogy a jövőben katonákat fognak az iskolákba vezényelni, de újabban – mint arról beszámoltunk – Pintér Sándor belügyminiszter egy meglepő, pedagógusok sorát érintő rendelet kiadására készül.


Itt a bejelentés: mindenhol konténeriskolákat húznak fel Orbán Viktorék

Az Orbán-kormány egyik „nagy felismerése”, hogy konténerekkel „kell” bővíteni az iskolákat, ugyanis számos településen vagy túl kicsik az intézmények vagy pedig annyira leamortizálódtak, hogy már egyáltalán nem is alkalmasak rá, hogy oktatási tevékenységet végezzenek bennük. A konténereknek más előnyük is van: olcsók, telepítésük pedig jóval kevesebbe kerül az államnak, mint egy új iskola felépítése vagy a meglévő épület felújítása. Az pedig már köztudott, hogy Orbán Viktorék minden fillért megfognak. Ha arról van szó az oktatást is kivéreztetik, miközben a saját fizetésüket a csillagos égig is megemelik.

Az Átlátszó arra hívta fel a figyelmet, hogy az állami iskolákat fenntartó Klebelsberg Központ most rendelt

13 újabb településre konténertantermeket 1 milliárd forintért,

további 5 helyszínt pedig opcióként jelölt meg a szerződésben.


Rétvári Bence korábban nyilatkozott az ügyben

Emlékeztettek, Magyarország miniszterelnöke májusban 4 milliárd forintot különített el konténeriskolákra, holott azokból már jelenleg is rengeteg van az országban. Rétvári Bence belügyminisztériumi államtitkár tavaly ősszel Mellár Tamás kérdésére azt válaszolta, hazánkban 119 konténertanterem van használatban az állami tankerületi központoknál. Rétvári annak is hangot adott, hogy szerinte teljesen rendben van, hogy a gyerekek kényelmetlen fémdobozokban tanulnak, egy tágas iskolaépület helyett.

4 milliárdot különítettek el konténerekre

Magyar Közlönyben májusban jelent meg egy kormányhatározat, amely 4 milliárd forintot (!) csoportosított át konténeres iskolabővítésekre. Azt írták, a hivatalos cím szerint „egyes köznevelési intézmények halaszthatatlan férőhelybővítési igényei” miatt van szükség arra, hogy 11 tankerületi központban (Dunakeszi, Érdi, Győri, Hajdúböszörményi, Jászberényi, Kelet-Pesti, Mátészalkai, Salgótarjáni, Tatabányai, Váci, Veszprémi) konténertantermeket telepítsenek, egy helyszínen (valahol a Monori Tankerületi Központban) pedig egy komplett konténeriskolát húzzanak fel – tudatták.

Kiderült, hol építik fel az új konténeriskolákat Orbánék


Cirka két héttel a kormányhatározat megjelenését követően az állami iskolákat fenntartó Klebelsberg Központ közbeszerzést írt ki konténertantermek beszerzésére. Az eljárás eredménye augusztus elején jelent meg, amely szerint

18 helyszínre 137 konténerelemet vesznek nettó 1,1 milliárd forintért.

Az információk szerint a 18 településből 13 egészen biztosan kap majd konténertantermeket:

  • Bocskaikert,
  • Budapest,
  • Győrújbarát,


  • Herceghalom,
  • Jászberény,
  • Kálló,
  • Kismaros,
  • Koroncó,


  • Ópályi,
  • Őrbottyán,
  • Százhalombatta,
  • Tata,
  • Vácrátót helyszínekre nettó 829 milliót költenek a szerződéses összegből – ismertették.

További 5 helyszínről később döntik majd el, hogy oda is raknak-e majd konténereket vagy sem.

  • Gyömrő,
  • Győrzámoly,
  • Pilisszentkereszt,
  • Várpalota,
  • Veresegyház helyszínekre nettó 274 milliót fognak költeni az 1,1 milliárdból – amennyiben persze a döntéshozók ezt szükségesnek ítélik meg. Ha nem, akkor egy csomó pénzzel lehet megint sáfárkodni.


Egy cég nyerte a közbeszerzést

Mint írták, a közbeszerzésre két jelentkező volt, de az osztrák Containex Container-Handelsgesellschaft m.b.H. ajánlatát érvénytelennek nyilvánították, mert nem csatolt minden iratot, és túl hosszú határidővel vállalta volna a munkát. Így a másik pályázó,

KR Építő Kft. nyerte a tendert.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top