Politika

Megbukott Szijjártó nagy terve: A kínai vezérigazgató-helyettes szólta el magát

Szijjártó tervét a kínai cég vezetőhelyettese húzta keresztbe.


Szijjártó Péter azzal dicsekedett, hogy akkumulátorgyár-nagyhatalom lettünk, ám a BYD autóiba Kínából importált akkumulátorok kerülnek – írta meg a szeged.hu.

Kínából hozzák Szegedre az akkumulátorokat

A dél-alföldi üzemben készülő elektromos autókba

nem hazai gyártású, hanem importált akkumulátorokat szerelnek.

Orbán Viktor többször is kifejtette, hogy az akkumulátorgyártásra alapozza az ország jövőjét. A környezetvédelem egy cseppet sem érdekli: egymás után épülnek az akkumulátorgyárak. Ennek ellenére a BYD Szegeden létesülő üzemében nem hazai, hanem Kínából behozott egységeket szerelnek majd be a készülő elektromos autókba.


Ezt azonban nem verték nagydobra: a Zhang Bo vezető mérnök,

a BYD logisztikai osztályának vezérigazgató-helyettesével készült interjúból derült csak ki a turpisság.

Szijjártó és emberei hallgattak arról, hogy kínai import akkumulátorokat építenek az autókba

Zhang Bo elmondta: a BYD új, szegedi üzeme fontos pillére lesz az európai piac ellátásának. Otthont ad majd a teljes gyártási folyamatuknak – az akkumulátorgyártás kivételével. Egy későbbi visszakérdezésre pedig, amely a fentiek után még mindig azt tudakolta, lesz-e akkumulátorgyártás a dél-alföldi üzemben, azt felelte, hogy:

„Nem. Az akkumulátorokat Kínában gyártjuk, majd Szegedre szállítjuk, és itt építjük be az autókba”.

A gyárépítési projekt még kezdeti szakaszában jár Szegeden. A BYD azonban már elkezdte a munkaerő-felvételt és a beszállítók kiválasztását is. A majdani gyár területét pedig a szegedi önkormányzat szakaszosan adja át az év végéig a BYD-nek.

„Jelenleg az alapozási, régészeti munkálatok, az infrastruktúra kiépítése, a betonozási munkálatok zajlanak. (…) Az alapkőletételt 2024 őszére tervezzük”

– fogalmazott Zhang Bo.

Óriási kapacitással számolnak

A BYD szegedi gyárában a tervek szerint elektromos és benzinüzemű plug-in hibrid járművek készülnek majd. Az üzem kapacitása kezdetben évi 150 ezer jármű lesz, idővel pedig

300 ezer autót terveznek gyártani évente.

Kezdetben 3-4 ezer főt alkalmazhatnak, teljes kapacitás esetén pedig, évek múlva akár 10 ezer munkavállalót is. Zhang Bo szerint a projekt emellett több mint 30 ezer közvetett munkahely létrehozását segíti elő az Európai Unióban.

Európában csökken az elektromos autók iránti kereslet


A láthatóan reklámkampány céljára írott cikk rózsaszín jövőt fest a szegedi gyárról, a lényegről azonban nem szól.

Beszámoltunk arról, hogy az akkumulátorgyártás zuhanása fogja vissza a magyar ipar növekedését.

Orbán Viktor elhibázott döntései olyan helyzetbe hozták a magyar gazdaságot, hogy kevés a remény a gyors fellendülésre: mindent az akkumulátorgyártásra alapozott. Az akkumulátorgyártást az elektromos autók iránti kereslettel magyarázta a miniszterelnök. Az azonban csökkenő tendenciát mutat.

Ha a magyarországi gyárba is Kínából hozzák az akkumulátorokat,

végképp érthetetlen, miért húznak fel annyi környezetszennyező üzemet.

A számok megmutatták, hogy a Szijjártó-féle eszelős tervek nem jöttek be, a kínai vezetők mást terveznek

Ezt igazolják az ipar teljesítményét mutató számok, amelyek szerint például idén júniusban 3,7 százalékkal maradt el az ágazat termelése az egyébként is gyenge egy évvel ezelőtti adattól. Ráadásul nem „véletlen” visszaesésről van szó. Már 2024 első felében is 3,3 százalékkal múlta alul az ipar teljesítménye az egy évvel korábbit.


A gyenge eredményekre rámutat, hogy az ipar teljesítménye alatta maradt a Covid-járvány második évében, 2021-ben mért értéknek is.

Magyarán 3 év alatt sem tudott érdemi bővülést mutatni.

A német gazdaság folyamatai sem adnak túl sok okot a bizakodásra. Májusban a járműgyártás 14,5 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbi szinthez képest. Az akkumulátorgyártás pedig közel a harmadával, egészen pontosan 32 százalékkal maradt el 2023 májusának teljesítményétől.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top