Politika

A feltűnően megnyerő külsejű, szép, okos és értelmes KDNP-s politikus ma nagy igazságot mondott

Úgy néz ki végre értelmet nyert a KDNP létjogosultsága, mégsem felesleges a párt létezése, ugyanis nem akármilyen formátumú politikusokat termel ki, nem mindennapi képességekkel.


Sokak kedvence a meglepően megnyerő külsejű, szép, okos és értelmes Menczer Tamás KDNP-s kommunikációs vezető például egy új tudományág megalkotásában jeleskedik, méghozzá külső alapján tud korrupciós ügyekben megállapításokat tenni – saját bevallása szerint.


Erre enged következtetni a közösségi médiában tett bejegyzése is, ugyanis a – dehogy politikai okokból letartóztatott – óbudai polgármester ügyében ő már ránézésre, érdemi vizsgálatok nélkül is tudott eredményt hirdetni:

A mai hírek szerint alakul a balos börtönválogatott, Óbuda alpolgármestere után a polgármestert is elvitték. Persze Gyurcsány úr rögtön közölte, hogy “Kiss Lacit” nem szabadott volna őrizetbe venni. 

Hát… Megnéztem ennek a csávónak a fotóit, és a régi kérdés jutott az eszembe: te vennél tőle használt autót?


Persze megértjük, hogy nagy tehetsége van a ránézésre való korrupciómegmondás terén, hiszen reggeltől-estig KDNP-s politikusokat szokott nézegetni az ipse.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top