Politika

Mi a frász folyik itt? Deutsch Tamás Európának üzent

„Ha ez az ember még egyszer hatalomhoz jut, Isten óvja Magyarországot, de még Európát is.” (Vaclav Havel Orbán Viktorról 2002-ben)


Mi történt? Deutsch Tamás bejelentette ajánlatát Európának

Deutsch Tamás nem fogta vissza magát. A Fidesz EP-képviselője Facebook-oldalán üzent Európának.

A magyar politikus szombati bejegyzésében bejelentette ajánlatát a kontinens számára.

„A mi ajánlatunk Európának: migráció helyett biztonság. Háború helyett béke”

– rögzítette Deutsch.

„Ennyi”


– fűzte még hozzá.

A biztonságról

Megjegyezzük, különösen hat a politikus közlése, annak tükrében, hogy éppen az Orbán-kormány Nemzeti Kártyája okán kezdett el aggódni Európa attól, hogy

átvilágítás nélkül juthatnak a schengeni övezetbe a magyar kormány által beengedett orosz és fehérorosz kémek.

A migrációról

Furcsa ajánlat ez Deutsch Tamástól azért is, mert éppen az Orbán-kormány árasztja el Magyarországot ázsiai vendégmunkásokkal, hogy a Rogán Antal által is éltetett „munkaalapú társadalom” téveszméjét kergessék. Ám az intézkedés „érthető”, hiszen így a magyar embereknek nem kell annyi munkabért kifizetni, a fizetéseket pedig alacsonyan tartják a vendégmunkások, hiszen olcsóbban is dolgoznak.


Ugyan Orbán korábban nem akart „kevert fajú” Magyarországot, de változott a helyzet.

A Magyarország elleni kibertámadásokról

„biztonság”-ról pedig annyit: megírtuk, hogy minden ötödik magyar vállalatot ért már kibertámadás Magyarországon. Az adathalászat volt a magyar vállalatok elleni zsarolóvírus-támadások leggyakoribb forrása 2023-ban; tavaly

minden ötödik magyar vállalatot megtámadtak zsarolóprogrammal (!)

– hívta fel a figyelmet a Sophos biztonsági szoftvereket és hardvereket gyártó cég korábbi jelentésében.

Írtunk arról is, hogy orosz hekkertámadások érték a Külgazdasági és Külügyminisztérium rendszerét, amellyel kapcsolatban Szijjártó Pétert lemondásra szólították fel.

Mint ismert, egy, az orosz titkosszolgálatok által szervezett támadás keretében több 10 ezer bizalmas irat, információ, személyes adat került orosz hekkerek, és feltehetően az orosz állam kezébe. A 444.hu által nyilvánosságra hozott dokumentum beszámolója szerint

az oroszok vittek mindent, amit csak tudtak.

Arról, hogy a helyzet valóban súlyos

Szijjártó tárcája a hír első megjelenése után „kampányhazugság”-nak nevezte azt, minden értesülést tagadtak. Az információk szerint annyira súlyosnak minősülhet az orosz hekkertámadás, hogy az okozott károkat nem lehet helyrehozni.

Szabó Hedvig, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat korábbi főigazgatója egy 2021-es levélben a külügyminisztérium vezetését tájékoztatta arról, hogy orosz hekkerek feltörték a minisztérium rendszerét. A támadás olyan súlyos volt, hogy Szabó Hedvig kénytelen volt Szijjártó tárcája felé azt jelenteni:

„a legmagasabb jogosultságú adminisztrátori fiókok kompromittálódtak” (!).

Ki adósította el Magyarországot a Kínai Kommunista Pártnak?


Ennyit Deutsch Tamás arcpirító ajánlatairól, és akkor még a napokban felvett kínai gigahitelről sem tettünk említést, amelyet majd a magyar adófizetők és az unokáik fognak kifizetni Orbánék helyett.

(Deutsch Tamás/Facebook)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top