Politika

Gyurcsány: Új nyugati szövetségre van szükség a Kína által jelentett kihívással szemben

Magyarországnak eminens érdeke, hogy ennek a nyugati szövetségnek a része legyen, ehhez pedig fel kell hagynia az ellendrukkerséggel – közölte a DK elnöke.


Átfogó világpolitikai elemzéssel állt elő Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök egy nappal Orbán Viktor kötcsei beszéde előtt.

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint Kína mára az Amerikai Egyesült Államok globális pozíciójának legfőbb kihívója lett, ehhez pedig három feltételnek kellett teljesülnie.

  • az ország hosszú szenvedés után véget akart vetni évszázados megaláztatásának,
  • Teng Hsziao-ping reformpolitikája felszabadította az ország hatalmas erejét és elindította egy példátlan felemelkedés útján,
  • a globális környezet megváltozása kinyitotta a lehetőséget, hogy miként a kínai vezetők mondják, az évszázad közepére megérkezzenek a „világ színpadának közepére”.


Gyurcsány szerint eközben „a Nyugat fáradt, megrekedt, egyre igazságtalanabb, önző világnak tűnik emberek sokasága szemében, amely sokat ad keveseknek, és csak keveset ad sokaknak. És akik így látják, így érzik, azok közül egyre többen új utakat, általunk szélsőségesnek, populistának tekintett új megoldásokat keresnek, de nem azért, mert ők rosszak, hanem azért, mert mi nem vagyunk elég jók. Mi nem vagyunk elég jók, mi, akik még hiszünk a nyugati demokráciákban. Adósai vagyunk az embereknek új, közös, szerethető, támogatható, mozgósító álmokkal.”

A korábbi miniszterelnök úgy látja, Amerika valóban gondban van: a függetlenségi háború óta a legnagyobb gondban. Az a kihívás, amit most Kína intéz vele szemben, az a valaha volt legnagyobb globális megmérettetés, amivel szembe kell néznie.

Ugyanakkor gyurcsány szerint Amerika velünk, a teljes nyugati világgal erősebb lenne ebben a küzdelemben, nagyobb esélye lenne a győzelemre, a nyugati világ dominanciájának fenntartására, mint egymagában.


Ezért aztán van egy másik út, más, mint amit a most sokszor magányosnak tűnő Amerika jár:

egy új szövetség építése.

Gyurcsány Ferenc szerint ez egy, a mainál sokkal erősebb, de sokkal egyenrangúbb stratégiai szövetséget kell jelentsen az USA vezetésével, amely felöleli a teljes nyugatos világot, nem csak az EU-t, de Kanadát, Ausztráliát, Új-Zélandot, vagy éppen Dél-Amerika egyes államait is.

A DK elnöke hangsúlyozza: „Ha Magyarországnak van eminens érdeke, akkor egy ilyen új szövetség létrejötte mindenképpen az. De ahhoz, hogy egyáltalán szóba álljanak vele, ahhoz a nyugatos elköteleződésben szint kell vallani, mi több, szintet kell váltani, le kell mondani a semlegesség, mi több, az ellendrukkerség áruló magatartásáról.”

Gyurcsány szerint Amerikának is változnia kell, hogy alkalmas legyen egy ilyen szövetség vezetésére. Mindenekelőtt le kell mondania az „America first” önzéséről, a világ felelős hatalmaként kell viselkednie, partnerként kell kezelni a barátokat, hogy közösen küzdhessenek meg azért, amiben közösen hisznek, ami a közös érdekük, a közös életük.

„Szerintem is ideje, hogy változzon a világ. De nem úgy, ahogy Kína akarja, nem úgy, aminek a magyar kormányfő szurkol. A Nyugat dolga, hogy több partnerséggel, őszintébb beszéddel, magatartással közösen küzdjünk meg a jövőnkért. És itt már csak nem a Kína által jelentett kihívásra utalok. Hanem globális feladatok sokaságára, amelyet senki, az Egyesült Államok se fog tudni egyedül megoldani: a klímabajokra, a migrációs nyomásra, az új technológiák tengernyi ellentmondására, a globális Dél halmozódó feszültségeire és így tovább.


A Nyugatnak új szövetségre van szüksége, hogy jobb legyen a világ.”

– fogalmaz az Indexen megjelent elemzésében Gyurcsány Ferenc.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top