Politika

Botrányos, amit a nyugdíjakkal terveznek jövőre – piszkos játékba kezdett a kormány az idősekkel

Ebből nagyon nagy baj lehet!


Kiderült, hogy mekkora nyugdíjemelést tervezhet a Fidesz-kormány 2025-ben. Varga Mihály pénzügyminiszter az Inforádiónak azt mondta, jövőre 3,2 százalékos pénzromlással számolnak, vagyis

a kormány csupán 3,2 százalékos nyugdíjemelést tervez – és még ezt sem biztos, hogy megadják!


Portfolio által megkérdezett elemzők pár héttel ezelőtt 2025-re átlagosan 3,9 százalékos inflációt prognosztizáltak, vagyis a kormány még a szakértők által várt inflációnál is kevesebb nyugdíjemelést akar adni! A számok nyelvén ez azt jelenti, hogy

a 231 ezer forintos átlagnyugdíj csak 7400 forinttal növekedne! Ez egy év alatt mindössze 89 ezer forintos emelést jelent!

Hogy a mai árak mellett milyen kevés havi 7400 forintos nyugdíjemelés, azt senkinek sem kell magyarázni. Ráadásul arra is van esély, hogy a Fidesz-kormány még ezt a botrányosan kis emelést sem adja meg. Tavasszal ugyanis még 3,6 százalékos jövő évi inflációval számolt a kormány, ez csökkent most 3,2 százalékra.


Néhány hónap alatt tehát nagyot változott a kormány inflációs számítása.

A kormány változó számolgatása piszkos játék az idősekkel, hiszen semmi garancia nincs, hogy nem csökkentik tovább a várható nyugdíjemelés mértékét!

Mivel a kormány a tervek szerint hivatalosan csak novemberben nyújtja be a költségvetést, addig a 2025-re vonatkozó inflációs előrejelzés is könnyen változhat. Vagyis lehet, hogy a Varga Mihály által most ígért 3,2 százalékos nyugdíjemelés nem még ennél is kevesebb lesz.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top