Politika

FRISS: Gyurcsány bevitte a kegyelemdöfést Bese Gergő “atyának” (+videó)

Ő az a pap, aki megszentelte Orbán irodáját a karmelitában.


Pénteken robbant a botrány: sajtóhírek szerint a legfelsőbb kormányzati köröket is megjárta egy akta, amely azt hivatott bizonyítani, hogy Bese Gergő dunavecsei plébános melegpartikon vett részt, illetve tartós intim kapcsolatot ápolt más férfiakkal.

Az üggyel kapcsolatban Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán tett közzé egy videót, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy nem az a baj, hogy egy férfi nem nőt szeret, hanem sokkal inkább az, hogy Orbán Viktor kormánya éppen ennek az ellenkezőjét hirdeti.

Gyurcsány Ferenc bejegyzését alább közöljük:

„Egy, a Fideszhez ezer szállal kötődő pap, Bese Gergő dunavecsei plébános homosze*uális partikon vett részt, sajtóinformációk szerint.


Ő az a pap, aki

megszentelte Orbán irodáját a karmelitában és rendszeres résztvevője a Békemenetnek is.

Nem az érdekel, hogy ki kivel hempereg. Az az ő dolga.

De ez a pap, meg az ő kormánya ennek az ellenkezőjét hirdeti.

Mi több, büntetik, megbélyegzik azokat, akiknek ugyanakkor hazug áldását kérik, elfogadják, mely áldással szentesíteni akarjak saját bűneiket.

Ez a baj, nem az, hogy egy férfi nem nőt szeret.

Ebben a videóban elmondom még mit gondolok róla.”


(Gyurcsány Ferenc/Facebook) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top