Politika

Hiller István nem kertelt: Olyan dolgok vannak készülőben, amit Orbánék sosem fognak megérteni

Hiller István az MSZP oktatáspolitikusa az ATV-ben arról beszélt, hogy olyannyira változóban van a világ, amelyet Orbánék nem csak hogy megállítani nem tudnak, de még érteni sem igazán értik.


Az iskolai telefonhasználat tiltásáról, a közoktatás problémáiról, valamint az erre adandó válaszokról is beszélt Dr. Hiller István, az MSZP országgyűlési képviselője, korábbi oktatási és kulturális miniszter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

 



A fiataloknak átadni a tudást az egyik legizgalmasabb dolog, azonban az oktatásban olyan változások vannak, amelyet az emberiség 500 éve nem látott. A könyvnyomtatás és a könyv elterjedése óta nem volt olyan jelentőségű változás, mint ami most a digitalizáció és a technológiai fejlődés következtében zajlik.

A jelenlegi oktatásirányítás nem tud lépést tartani a változó világ kihívásaival. A regnáló hatalom előtt ilyenkor két lehetőség van, az egyik a tiltás és korlátozás, a másik pedig ezzel szemben a bizalom. Az MSZP szerint ez utóbbira kellene építeni.

Több lehetőséget, több szabadságot, valamint több bizalmat kell adni az iskolaigazgatónak és a pedagógusoknak, hiszen sokkal jobban ismerik a diákokat, mint bármely minisztériumi vezető.


Két tanéven keresztül vizsgálni kellene a telefonhasználat korlátozásának a tapasztalatait, azonban a teljes tiltás és korlátozás az MSZP szerint azért sem lehet jó megoldás, mivel a jelenleg iskolás diákok már a digitalizáció, valamint a mesterséges intelligencia világában fogják leélni az életüket.

Elfogadhatatlan, hogy az ország egyik legelismertebb iskolájának, kimondottan eredményes igazgatóját felmentik a kérdéskörrel kapcsolatos döntése miatt. „Az oktatáspolitikának a bizalom irányába kellene elmenni” – érvelt Hiller István.

A jelenlegi hatalom a mai fiataloknak akkor tudna megfelelő jövőt biztosítani, ha megértené a mostani változásokat. Ez egy újfajta világ, ebbe belehelyezni az oktatást, a diákok képzését nem egyszerű feladat. Az MSZP szerint azonban a jelenlegi kormány politikájával ellentétben egészen más megközelítésre van szükség ennek a megvalósításához.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top