Politika

Mi szégyelljük magunkat Orbán helyett: Lánczi Tamásék miatt vették elő Magyarországot

Már Svájcban is a Szuverenitásvédelmi Hivatalról beszélnek.


A svájci SRF közszolgálati csatorna híradójában a magyar Szuverenitásvédelmi Hivatal hátterét, eddigi tevékenységét mutatta be – írta meg hétfőn az mfor.hu.

Nyugaton Orbánék kedvenc hivatala visszatetszést keltett

A svájci műsorban megszólalt két, már vizsgálat alá vont szervezet vezetője.

A kiegyensúlyozott adásban megkérdezték a kereszténydemokrata Nacsa Lőrincet is, aki azonban egészen más álláspontot képvisel. Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója a kamerába mondta, hogy Magyarország az unió legkorruptabb országa.


Beszámoltunk arról, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője, Lánczi Tamás a tihanyi Tranzit fesztiválon fenyegette meg élő adásban Ligetit.

 

Mint ismert: Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője még 2023. szeptemberben jelentette be egy „szuverenitásvédelmi törvénycsomag” tervét, amely szerinte azok ellen készül, akik „külföldön dollárért árulják hazánkat”.

2024-ben kezdte meg működését a „hivatal”

A Szuverenitásvédelmi Hivatal 2024. február 1-től működik. Élére Lánczi Tamást, a Századvég korábbi vezető elemzőjét nevezték ki.

Lánczi volt az, aki a Figyelő főszerkesztőjeként 2018-ban megjelentetett egy listát, és

név szerint felsorolta az általa Soros-zsoldosnak kikiáltott személyeket,

főleg egyetemi oktatókat, újságírókat és civil szervezeteket.

Lánczi Tamás lesz a kritikus polgárok „hóhér”-ja


Ahogy korábban megírtuk az Átlátszó oknyomozó portál közérdekű adatigényléssel fordult a Lánczi vezette Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz (SZH).

A bíróság már első fokon is úgy ítélte, hogy Láncziék ki kell adják a hivatal „besúgási megállapodásait”

a portál számára. Eszerint Orbán Viktor ÁVH-ja minden olyan megállapodást és szerződést, amit a hivatal más szervezetekkel kötött a „szuverenitás védelme érdekében”, köteles átadni. A szerződéseken felül a megállapodásokat kezdeményező levelezést is ki kellett adniuk.

Titkosszolgálati segítséget is kérhetnek

Az SZH különleges státusú szerv: bár nem nyomozó hatóság, széles körben kérhet információkat bármilyen intézménytől (mint kiderült, egyebek mellett bankszámlaadatok is érdeklik). A törvény lehetőséget ad arra is, hogy

a titkosszolgálatoktól is adatokat kapjon a vizsgálatához,

ha úgy véli, valaki sérti a magyar állam szuverenitását.


Példátlan módon az Szuverenitásvédelmi Hivatal megállapításai ellen nincs jogorvoslati lehetőség.

Nyugaton nem nézik jó szemmel az alakuló diktatúrát

A svájci SRF közszolgálati csatorna szombati híradójában is téma volt a hivatal. Honlapjukon a riport „Az Orbán-kormány fellép a kritikusok ellen” címet kapta.

Ligeti Miklós, a hivatal által vegzált, korrupciógyanús eseteket bemutató Transparency International Magyarország jogi igazgatója elmondta:

„Magyarország az Európai Unió legkorruptabb állama. Minden, amit a korrupcióról feltárunk, egzisztenciális fenyegetést jelent Orbán Viktor kormánya számára. Ezért vizsgálódik a Transparency International Magyarországgal szemben az új Szuverenitásvédelmi Hivatal.”

A KDNP másképp látja

Nacsa Lőrinc, a KDNP frakcióvezető-helyettese szerint azonban: ha valakinek nincs takargatnivalója, akkor nem kell tartania a vizsgálatoktól.


„Az a célunk, hogy megakadályozzuk, hogy külföldről érkező pénzzel befolyásolják a magyar emberek véleményét és szavazási magatartását”

– mondta. Nacsa azt is hozzátette, hogy a 2022-es választások előtt szerinte dollármilliókat irányítottak az ellenzéki pártokhoz.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top