Politika

MOST ÉRKEZETT: Megdöbbentő kijelentést tett a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke Bese Gergőről

Nem halogathatta tovább: Bese Gergőről beszélt az érsek.


Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke megtörte a csendet Bese Gergőről – írta meg hétfőn az atv.hu.

Jó ideje a legfontosabb ügy a katolikusoknál Bese Gergő botránya

Súlyos ügy foglalkoztatja a katolikus egyházat és a hazai közéletet: a Válasz Online írta meg, hogy a katolikus egyház egyik, a közéletből is ismert plébánosa,

Bese Gergő melegpartikra járt, és intim kapcsolatba keveredett más férfiakkal.

Megírtuk, hogy a legfelsőbb kormányzati köröket is megjárta egy akta, amely azt hivatott bizonyítani, hogy Bese Gergő dunavecsei plébános melegpartikon vett részt.


Az Apostoli Nunciatúra elismerte, hogy értesültek a fideszes sztárpapot érintő súlyos vádakról, ezeket továbbították a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyének, az ottani érsek jár el az ügyben.

Komoly kormányzati kapcsolatai voltak

Bese Gergő az utóbbi években rendkívüli aktív volt, már ami a politikai kereszténységet illeti.

Ő szentelte meg a Miniszterelnökségnek helyet adó egykori Karmelita kolostort,

a PestiSrácok.hu és a Megafon irodáit, valamint családi egyesületei bő 100 milliós támogatást kaptak az államtól.

A TikTokon üzent

Beszámoltunk arról, hogy az események napvilágra kerülése óta felfüggesztett pap a hétvégén a TikTokon keresztül üzent.

Bese Gergő szombaton este egy videóban állt a nyilvánosság elé: ebben nem sok szót fecsérel arra, hogy az a sok homofób ocsmányság és álszent ájtatoskodás, amit az elmúlt években művelt, hogyan fér össze azzal, amilyen életmódot eközben titokban élt.


A férfi elpityeredve fejtegeti, hogy „11 évig Gergő atyaként vitt közelebb mindenkit az Úristenhez”, mostantól Gergőként igyekszik ugyanezt tenni.

A fideszes celebpap előrelátó módon kikapcsolta a kommentelési lehetőséget a videója alatt.

A Kalocsai-Kecskeméti Főegyházmegye érseke reagált

Az ATV Híradó megkérdezte a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érsekétől, hogy ha már régebben is tudtak az ügyről, akkor

miért nem függesztették fel korábban?

Valamint arra is kíváncsiak voltak, tudják-e, kik szedték rá Bese Gergőt arra, hogy melegorgiákba keveredjen.

Bábel Balázs érsek közleményében azt írta, egyetlen médiumnak sem kíván nyilatkozni, és hozzátette, hogy

a felfüggesztés a legsúlyosabb kiszabható büntetés,

amely kifejezi, hogy súlyosan elítélik Bese Gergő cselekedeteit.

Bese nem kért bocsánatot azoktól, akik ellen uszított

Lukácsi Katalin hitoktató úgy fogalmazott a híradónak:

„egyvalakiktől nem kért bocsánatot: a sorstársaitól, akik ellen ő gyűlöletet keltett, az LMBTQ-mozgalom tagjaitól, a nemi irányultságú kisebbségektől. Tőlük kellene és egyben saját magától is”.


A hitoktató szerint Bese Gergő valószínűleg gyűlölte saját magában a hajlamait. A katolikus egyetemi tanár szerint a lelkipásztoroknak ki kell állniuk az egyház tanítása mellett, de

a hatalommal való összefonódás nem elfogadható.

„Az hogy pártok mellett valaki kiálljon, hogy a párt kampányával teljesen azonosulva akár a gyűlöletig menően akár az ellenfelet szidalmazza, bírálja, mindezt leöntve egy ilyen ájtatos mázzal, ez biztosan megengedhetetlen, és itt van azért főpásztori felelősség is”

– magyarázta Heidl György egyetemi tanár és filozófiatörténész.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top