Elárulta, hol folytatja a bukott köztársasági elnök.
A kegyelmi botrányba belebukott Novák Katalin egykori köztársasági elnök hétfőn az X-en jelentette be, hogy a jövőben egy civil szervezet vezetőjeként fog dolgozni.
Novák Katalin beszámolt az új munkájáról
Novák az XY Worldwide nevű szervezet vezérigazgatója lesz.
Mint írta:
„Örömmel jelentem be, hogy az XY Worldwide társalapítója és vezérigazgatója lettem. Az XY Worldwide egy új nonprofit szervezet, amely úttörő megoldásokat keres az összeomló globális születésszámra”.
Emellett ő a szervezet egyik társalapítója is – tette hozzá.
Miért mondott le Novák Katalin?
Emlékezetes, Novák Katalinnak azért kellett lemondania államfői posztjáról, mert 2024 februárjában kiderült: Ferenc pápa magyarországi látogatásának alkalmát kihasználva elnöki kegyelmet adott Kónya Endrének, a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon ped0fil bűncselekményekben kényszerítésért elítélt egykori igazgatóhelyettesének.