Politika

Mi a kín folyik itt? Választási csalás miatt nyomoznak Veszprém megyében

Választási csalás gyanúja miatt nyomoznak Szőcön.


A Veszprém megye ajkai járásához tartozó, 460 fős Szőc községben az önkormányzati választás körülményeit vizsgálja a rendőrség – írta meg pénteken a 24.hu.

A mozgóurnákkal csalhattak


A nyomozást a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény gyanújával”

folytatja. A portál információi szerint a településen lévő idősotthon lakóit érintő mozgóurnás szavazás miatt vizsgálódnak.

Szőcön 2012 óta a független Németh Balázs a polgármester. A valasztas.hu adatai szerint június 9-én is ő győzött: 123 szavazatot kapott, a második helyezett, szintén független Végh Anita 70-et, a Mi Hazán színeiben induló Cseszregi István pedig 11-et.

Folynak a kihallgatások


A portál úgy értesült, hogy a nyomozók tanúkat hallgattak meg, és szembesítés is történt, bár ilyen részleteket a rendőrség nem közölt.

Múlt csütörtökön házkutatást is láttak a szőciek.

Valamint híre ment, hogy a szomszéd településen, Nyirádon, ahol a közös önkormányzati hivatal működik,

iratokat foglaltak le a rendőrök.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top