Politika

Dobrev Klára Strasbourgban több pénzért harcol a magyaroknak az árvíz ellen

Az EP-képviselők egyik legfontosabb feladata, hogy ha szükség van az európai összefogásra, annak az igényét közvetítsék a tagállamok felé. Dobrev Klára, a DK EP-képviselője ezt tette ma Strasbourgban. Több pénzért harcol a magyaroknak az árvíz elleni védekezés biztosításához.


Dobrev Klára köszönetét fejezte ki annak a több tízezer önkéntesnek, akik civilként a gátakon segítenek a védekezésben. A strasbourgi felszólalásában elmondta: az árvíz nem áll meg. Nekünk, Európában meg kell mutatni, hogy az európai emberek számíthatnak a közös európai segítségre. Ahogy egy otthont nem lehet egyedül megvédeni, úgy egy Hazát sem lehet egyedül megvédeni.


Szolidaritási alap, polgári védelmi együttműködés, sürgősségi segély: mindenre szüksége van most a magyar embereknek. Nem fogjuk őket cserbenhagyni. Európa nem fogja őket cserbenhagyni!” – zárta felszólalását a DK EP-képviselője.

„Nem hagyunk magatokra a legnagyobb bajban. Otthon DK-sok ezrei segítenek napok óta az árvízi védekezésben. Strasbourgban, az Európai Parlamentben pedig mi, DK-s képviselők dolgozunk azon, hogy minél több pénzt kaphassanak a magyarok a károk elhárítására” – írja a felszólalását bemutató videóhoz Dobrev Klára.



Nem hallottuk még a fideszes vagy tiszás képviselőket felszólalni ebben a kérdésben Strasbourgban, pedig lehetőségük lett volna rá. Reméljük, Európa megérti a DK által továbbított igények szükségességét!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top