Politika

Gyurcsány Ferenc: A Tisza az EP-ben nem állt ki Ukrajna mellett és nem szavazta meg az oroszok elleni szankciót

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke Facebook-oldalán jelentkezett be élőben, melyben az Európai Parlament tegnapi szavazásáról beszélt a háborúval kapcsolatban. Úgy fogalmazott: A vitának két köre volt: az egyik, hogy milyen mértékben támogatjuk az ukrán embereket ebben a küzdelemben.




Az Európai Parlamentnek az alapjavaslata az volt, hogy minden lehetséges módon támogassák az Európai Unió országai Ukrajnát a végső győzelemig. A DK-s képviselők ezt megszavazták, a fideszesek – ahogy ezt megszokhattuk – nem. A Tisza mindig tartózkodott, és csak a két DK-s képviselő volt hajlandó egyértelműen igennel szavazni. Az Oroszország elleni szankciókat a DK szintén megszavazta, a Fidesz, a Tisza és a Mi Hazánk azonban nemmel szavazott a szankciókra, és azt mondták: nem kell ezek betartására felhívni a tagállamok figyelmét.

Gyurcsány Ferenc arról is beszélt, hogy Magyarország politikai levegője mérgezett, a Fidesz mérgezi. “Valójában Putyin elfogadhatatlan béketervét próbálják meg eladni, újracsomagolvaEz disznóság, tisztességtelenség, elfogadhatatlan, nem csak azért, mert szembemegy nemzetközi szerződésekkel, hanem mert emberileg elfogadhatatlan” – fogalmazott a DK elnöke, hozzátéve: hazug az az álláspont, hogy Magyarország a béke pártján áll. “A magyar kormány valójában nem Magyarországot védi, hanem Oroszország érdekeit. Magyarország nem akkor van veszélyben, ha segít, hanem ha az orosz agresszió sikert ér el, mert ez felbátorítja majd az oroszokat, hogy lehet folytatni a küzdelmet mások ellen is. 


Ma Magyarországon egyetlen egy párt van, amelyik kitart Ukrajna megvédése mellett, amely arra ösztökéli Magyarországot, hogy mi is vegyük ki a részünket abban, hogy az ukránok megvédhessék saját országukat” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc a videóban.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top