Politika

“A kisember feladta a leckét a hatalomnak” – Olyan ügy indult, amire még nem volt példa

Építészeti atyaúristenek, hivatalnokok és politikusok mindent megtesznek, hogy az élet ne legyen igazán egyszerű még akkor is ha sok esetben ellent mondanak egymásnak a különböző szervek érvei.


A végén pedig a kisember az, aki az útvesztőkben eltévedve szívhat, kivéve, ha az hivatalok enyhén olajozott fogaskerekei és küllői közé bedug egy hatalmas fahusángot. Most is valami ilyesmi történt.

Egy angyalföldi lakos beadványa ugyanis új kihívás elé állította az Alkotmánybíróságot és a hivatalokat. Az indítványozó szeretne klímaberendezést elhelyezni a lakásában kültéri egység felszerelésével, azonban a hatályos szabályok szerint ezt nem tehetné meg.

Ahelyett azonban, hogy megoldotta volna okosban, vagy megpróbálná az extrém melegeket túlélni ventilátorral és jeges vizes borogatással egy huszárosat vágott és az Alkotmánybírósághoz fordult.


Állítása szerint ugyanis az önkormányzat tiltása miatt sérül az élethez és az emberi méltósághoz való joga, mivel a XIII. kerületi önkormányzat rendelete alapján nem helyezheti el lakása külső falára a klímaberendezés kültéri egységét.


A 2024. július 1-jén hatályba lépett rendelet szerint az úgynevezett úszótelkeken, amelyek közterületről minden oldalról láthatóak, tiltott a klímaberendezések kültéri egységének elhelyezése, kivéve a panelépületeket.

A jogvita háttere

Az angyalföldi panaszos lakása egy nem panel-lakóépületben található úszótelken, ami közvetlenül érinti a rendelet. Az indítványozó szerint a hőség elleni védekezési lehetőségek – mint például a klímaberendezés – jogszabályi korlátozása alkotmányosan indokolatlan.

Véleménye szerint a tiltás ellentétes az élethez és az emberi méltósághoz való joggal, különösen a szélsőséges hőmérsékletek által okozott közegészségügyi problémák tükrében.

A hőség egészségügyi hatásai

A panaszos hivatkozik a WHO európai regionális igazgatójának, Hans Henri P. Kluge-nak 2023. augusztus 1-jei nyilatkozatára, amely szerint az európai régió a leggyorsabban melegedő, és a hőhullámok okozta halálozások száma itt emelkedik leginkább.

A WHO adatai alapján 2000 és 2019 között globálisan 489 ezer, hőséggel összefüggő halálesetet regisztráltak, amelyek 36%-a Európában történt.


A szélsőséges hőmérsékletek különösen az idős embereket, várandós nőket és krónikus betegségben szenvedőket veszélyeztetik. Az indítványozó szerint az önkormányzati rendelet ellehetetleníti a hőség elleni hatékony egyéni védekezést.

Alkotmányossági aggályok

Az angyalföldi lakos szerint az eltérő szabályozás, amely különbséget tesz panelépületek és nem panelépületek között, alkotmányos szempontból diszkriminatív. Emellett kifogásolja, hogy a rendelet életbe lépése után az érintetteknek nincs jogorvoslati lehetőségük, bírósághoz sem fordulhatnak.

Az ügy tehát nemcsak egy helyi szabályozási kérdés, hanem alapvető emberi jogi és egészségügyi kérdéseket is felvet. Az Alkotmánybíróság előtt álló döntés hatással lehet arra, hogy a jövőben hogyan szabályozzák a hőhullámok elleni egyéni védekezés módjait, és milyen alkotmányos indokokkal lehet korlátozni azokat.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top