Politika

Megbontotta az árvíz az ideiglenes védművet Pilismarótnál

Az árvíz elleni védmű biztosítása komoly kihívást okoz.


A védmű borítását leszakította az árvíz, a szakembereknek sürgős lépésre volt szükségük

Az árvíz lassú levonulása során folyamatos extrém terhelést kapnak a gátak, a figyelőszolgálatot ellátó vízügyes kollégák ébersége és szaktudása kiemelten fontos szerepet kap a védekezés ezen szakaszában – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szombaton az MTI-vel.


A közlemény szerint Nagybajcsnál már ütemesen apad a Duna, emiatt Győrnél a folyó és a Mosoni-Duna szintje várhatóan még szombaton kiegyenlítődik. Mindez lehetővé teszi a Mosoni-Duna torkolati műtárgyának nyitását, a győri vízszint tetőzését. A Lajtán folyamatos az apadás, csaknem 40 centimétert csökkent már a vízszint Mosonmagyaróvárnál a péntek reggeli tetőzés óta – tették hozzá.

Fokozott figyelemre van szükség a tetőzés során

Mint írták, a Duna

Budapest fölötti szakaszán a változó intenzitású, de folyamatos apadás ellenére továbbra is


fokozott figyelemre van szükség a védekezőktől

a töltések mentén a buzgárok, szivárgások, csurgások észlelésére és kivédésére.

A vízügyes szakemberek továbbra is 24 órás figyelőszolgálatot látnak el – tették hozzá.

Kiemelték, hogy a pénteki nap során például Pilismarótnál a kiépített ideiglenes védművön

az árhullám megbontotta a fóliaborítást, amely veszélyeztette a kiépített védvonal állékonyságát.

A jelenséget munkatársaik időben észlelték, és megkezdték a szükséges beavatkozást.

Az OVF szerint az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője, Láng István azonnal a helyszínre érkezett, hogy koordinálja és felügyelje a munkálatokat.

Meg kellett erősíteni az árvíz ereje miatt a védmű falát Pilismarótnál

A vízügy és a társszervek munkatársai az érintett szakaszon egy speciális munkagéppel, kővel töltött nagyméretű – úgynevezett big-bag – zsákokat beemelve megerősítették az ideiglenes védvonalat.

A Duna tetőzése szombaton a hajnali órákban érte el Budapestet. 5 órakor 830 centiméteres vízállást tapasztaltak, amely

a 2013-ban mért legnagyobb vízszinttől 61 centiméterrel maradt el

– írták.


A Duna Budapest alatti szakaszán Paksnál előreláthatólag vasárnap éjjel, Bajánál hétfőn este várható a folyó tetőzése, harmadfokú árvízvédelmi szintet megközelítően – közölte az OVF.

Az árvíz elleni védekezés kapcsán fontos dolgokra hívták fel a figyelmet

A szervezet a közleményben megköszönte mindenkinek a „támogatást, biztatást és törődést”. Azonban felhívták a figyelmet arra is, hogy a Facebookra és más közösségi oldalakra ne írjanak felajánlásokról, mert azt ezeken keresztül nem tudják kezelni.

Azt javasolták, hogy adományokkal kapcsolatban a karitatív szervezeteket keressék, a lezárásokkal összefüggésben pedig az Útinformot. Hangsúlyozták, hogy az „Árvíz Vonal” telefonszámát csak vízügyi-árvízi információkért – például tetőzések aktuális helye – hívják.

Homokzsáktöltő önkéntesekre már nincs szükség, a segítség aktuális módjairól az önkormányzatok tudnak felvilágosítást adni – áll a közleményben.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top