Politika

Fellázadhatnak Orbán ellen a hívei – Ezért adósíthatták el az országot Kína felé!

A magyar kormány 1 milliárd eurós hitelt vett fel Kínától, azonban, hogy mire akarják költeni és milyen feltételekkel kaptuk a kölcsönt, Orbánék titkolják. Most a VSquare kiderített pár részletet az ügylettel kapcsolatban.


A portál legfrissebb hírlevelében diplomáciai forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy

a magyar kormány a Kínától kapott 1 milliárd eurós hitelből ad 500 millió eurós kölcsönt Észak-Macedóniának!

Orbánék mindezt csak azután lépték meg, hogy az Észak-Macedón választáson nyert a szövetségesük, Hrisztijan Mickoszki.


(A 444.hu cikke emlékeztet arra is az üggyel kapcsolatban, hogy Hrisztijan Mickoszki annak a VMRO-DPMNE pártnak az elnöke, amit korábban Nikola Gruevszki vezetett, akit pedig az ellene folyó eljárások elől magyar diplomataautókkal menekítettek ki 2018-ban az országból.)

A portál egyik észak-macedón forrása szerint megválasztása napján Hrisztijan Mickoszki 1 milliárd eurós kölcsönt jelentett be, egyúttal cáfolta, hogy az Oroszországtól vagy Kínától érkezne. Közlése szerint egy európai ország adná a kölcsönt. Később pedig a forrás olyan információkhoz jutott, melyek szerint a pénz valójában kínai lenne, de az Szerbián vagy Magyarországon keresztül érkezne. Később egyébként Mickoszki már azt mondta, elég lesz 500 millió euró is.


Ez lényegében azt jelenti, hogy Magyarország kínai forrásokat használ Észak-Macedónia támogatására, Kína közvetítőjeként.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top