Egyéb

Le kell venni egyre több iskolában a hagyományos órát, mert képtelenek leolvasni a gyerekek

Ennek a változásnak az egyik ékes bizonyítéka, hogy az Egyesült Királyságban lévő iskolákban, a vizsgák idején le kell cserélni a hagyományos, analóg órákat, ugyanis egyre kevesebb diák ismeri ezt az óratípust, egyszerűen nem tudják leolvasni róluk a pontos időt.


Malcolm Trobe, az Association of School and College Leaders (ASCL) helyettes titkára a Telegraph brit lapnak elmondta, hogy a 18 évnél fiatalabbak egyre kevésbé ismerik a hagyományos órák időmegjelenítését, ezért most digitális órákat próbálnak felszerelni a tantermekben, hogy a gyerekeknek ne okozzon problémát megállapítani azt, hogy mennyi idejük van még hátra a vizsgadolgozatok befejezéséig.

Trobe elmondása szerint a fiatalok leginkább a számítógépek, telefonok kijelzőiről olvassák le az idő múlását, a hagyományos óra használatát egyre kevesebben ismerik. Az is hozzátette, hogy a sok kütyünek köszönhetően a gyerekek egyre nehezebben tanulják meg megfogni a ceruzát és a tollat.


“Ahhoz, hogy megfogj egy ceruzát és mozgasd, az ujjaidban lévő öt izom erős kontrolljára van szűkséged. A gyerekeknek egyre nehezebb ezeket a feladatokat megtanulni.” – mondta Malcolm Trobe.

“Könnyebb a gyerek kezébe egy iPad-et adni és hagyni, hogy építőkockás játékokat játsszon rajta, mind fizikailag megtanítani őket erre. Emiatt nem fejlesztik ki azokat a képességeket, amivel később könnyedén megtanulhatják a ceruzával, tollal való írást.” – teszi hozzá.

Az idősebb generáció egyre inkább úgy érezheti, hogy egy sci-fi korszakot élünk, ami valósággal tönkre teheti az emberiséget.


forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top