Politika

Gyurcsány Ferenc videóban bizonyítja, hogy Magyar hazugságával szemben a DK tisztességes párt

Gyurcsány Ferenc rögtön hétfő délután jelentkezett az első történettel, amelyet egy korábbi, hétfő délelőtti videóban lengetett be.


„A sztori a budapesti gyógyfürdőről szól, annak a vezérigazgatójáról, akit igen-igen régről, igen messziről ismertünk, ismertem” – kezdte a politikus.



A főszereplő Szűcs Ildikó, aki pályázat útján nyerte el a pozíciót és a mai napig ő vezeti a céget. Több diplomája van, sok nyelven beszél, nagy cégek vezetője volt korábban is. Soha ilyen jó pénzügyi évet nem zárt a gyógyfürdő, mint a tavalyi évben, amióta csak létezik – mutatta be Szűcs Ildikót Gyurcsány Ferenc.

„Főszereplő rendben van? Szerintem rendben van. Most jön az izgalom. Szűcs Ildikót az elmúlt öt évben – mióta ő vezérigazgató – egyszer, azaz egyszer hívtam föl. Következik a történet másik szereplője, Icuka. Itt lesz a konfliktus, a dráma. Valaki fölhívott engem, hogy ide figyeljél, van Icuka, egyik budapesti kisebb fürdő masszőrnője, akit nagyon csúnyán ki akarnak piszkálni, rúgni a munkahelyéről, és hát nincsen rendben” – mesélte a DK elnöke. Folytatta: ezután felhívta Szűcs Ildikót a masszőrrel kapcsolatban, aki megígérte, hogy utánanéz.


„Megyünk a katarzis felé, jól figyeljenek, azt mondja nekem a vezérigazgató, hogy igaz a hír, Icukát valóban el akarják küldeni, de Icuka nem védelmet kér, mert boldog, hála Istennek, hogy elmehet maszeknak, kap egy csomó végkielégítést, ezt meg azt, végre elindítja a saját pályáját” – zárta Gyurcsány Ferenc, aki szerint két happy endje is van ennek a történetnek. Az egyik Icukáé, a másik a budapestieké, akik jó vezetőkre bízták a várost.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top