Politika

Hadházy durván nekiment Magyar Péternek – Üzenem neki (hátha olvassa), ezért súlyos árat kell fizetnie

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismét kritikával illette Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét, Facebook-bejegyzésében élesen fogalmazott a politikus magatartásáról.


Hadházy úgy véli, Magyar Péter hamarosan kénytelen lesz „morális árat” fizetni azért, ahogyan azokat kezeli, akik vele együttműködnének, de nem mindenben értenek egyet vele. „A vele nem mindenben egyetértő szereplők automatikus leárulózása súlyos következményekkel járhat” – írta a képviselő.

Hadházy bejegyzésében két konkrét esetet is kiemelt, amelyek szerinte Magyar Péter politikai stílusát tükrözik.

Az első, amikor Magyar azzal vádolta, hogy Rogán Antal propagandáját szolgálja ki, miután Hadházy kritikát fogalmazott meg a Diákhitel Központ által kötött szerződésekről, amelyeket túlárazottnak és feleslegesnek nevezett.


A második eset egy Iványi Gábor melletti tüntetésen történt, amikor Hadházy szeretett volna egyeztetést kezdeményezni Magyar Péterrel, ám a pártelnök, bár röviden kezet fogott és visszaköszönt, faképnél hagyta őt.

Hadházy elmondása szerint többször próbált időpontot egyeztetni Magyar Péterrel, hogy a Diákhitel Központ szerződéseiről beszéljenek, ám a találkozót Magyar lemondta, azóta pedig nem kapott új időpontot.

Hadházy továbbra is várja a pár hónapja megígért válaszokat, és kész lenne együttműködni Magyar Péterrel más ügyekben is. „Az ellenzék fontos szereplőjének tartom Magyart, és természetesen nyitott vagyok más kérdésekben is az egyeztetésre” – írta.


A képviselő kritikája arra is rávilágít, hogy Magyar Péternek nem csupán rajongókra, hanem szövetségesekre is szüksége lesz a jövőben, ha komolyan gondolja a rendszerváltást. Hadházy szerint Magyar Péternek el kell gondolkodnia azon, hogyan tud olyan ajánlatot nyújtani azoknak az embereknek, akik rendszerváltást akarnak, de nem értenek vele mindenben egyet.

„Előbb-utóbb ki kell majd fizetnie azt a morális árat, amit a vele együttműködni akaró, de vele nem mindenben egyetértő szereplők automatikus leárulózása okoz” – fogalmazott Hadházy.

Hadházy szerint a Fidesz stratégiájának egy része az, hogy aki bármilyen kritikát megfogalmaz a vezetőikről, azt árulónak bélyegzik.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top