Egyéb

Óriási a Botrány Krausz Gábor és Mikes Annával! Kétszínű párnak nevezték Őket!

Az Ázsia Expressz az egyik legnézettebb műsor az országban, és a magyarok lelkesen követik nyomon, hogyan szerepelnek kedvenceik a versenyben.


Sokak támogatását Krausz Gábor és Mikes Anna élvezi, akik jelenleg az ország álompárjaként vannak számon tartva. A pénteki epizódban Dietz Guszti és felesége, valamint Jolly és kedvese már korábban veszélyzónába kerültek, másnap pedig a játékosok Mészáros Bendét és párját, Angit jelölték ki, hogy szálljanak versenybe – számolt be róla a Tények.

Mészáros Bende, a fiatal influenszer, mély csalódottságának adott hangot, amikor Krausz Gáborról és Mikes Annáról beszélt:

 

„Pár szót szeretnék mondani Gáborékról. Lehet, hogy a tévénézők azt látják, hogy ők az álompár és nagyon aranyosak, de a játék során ilyen kétszínű párral, mint ők, még nem találkoztunk.”


A fiatal influenszer lány könnyeivel küszködött, hiszen olyanokkal kellett szembenézniük, akiket a verseny során nagyon megkedvelt.

Az érzelmei mögött azonban más tényezők is meghúzódtak:

Az érzelmei mögött azonban más tényezők is meghúzódtak. Ugyanis a legtöbben este még L.L. Juniorra és Dárdai Blankára tervezték leadni a szavazatukat, de reggelre váratlanul megváltoztatták a döntésüket. A képmutatás miatt a szerelmespár teljesen kiborult.


„Szeretnék néhány szót mondani Gáborékról. Lehet, hogy a tévénézők azt látják, hogy ők az álompár, és nagyon kedvesek, de a játék alatt ilyen kétszínű párral még nem találkoztunk” – mondta csalódottan, mivel a sztárséf és a profi táncos két szavazatukkal hozzájárultak a döntetlen kialakulásához.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top