Egyéb

Gáspár Virág a top legszebb Magyar nők közé bekerült, és ITT tart már. Ahogy most kinéz, attól mindenki elájult: – Mutatjuk:

Kihirdették a Miss Influencer szépségverseny top 100-as listáját, a versenyzők között pedig Gáspár Virág neve is felbukkant.


Már is többször foglalkoztunk vele, hogy Gáspár Győző és Gáspár Bea legkisebb lánya az elmúlt években megszabadult a súlyfeleslegétől, friss fotói szerint pedig idén még tovább fogyott. Ennek pedig most úgy látszik, hogy meg is lett az eredménye, ugyanis bekerült a Miss Influencer Hungary legjobb 100 tartalomgyártója közé.

 


A verseny

A világon egyedülálló influenszer-szépségversenyt és tehetségkutatót még januárban rendezték meg Dubajban, a megmérettetésen pedig az is kiderült, hogy a kezdeményezés következő állomása Magyarország lesz. A versenyen azok a 18 év feletti, magyar állampolgársággal rendelkező lányok vehetnek részt, akik minimum tízezres Instagram-követőtáborral rendelkeznek. A fődíj pedig igen kecsegtető, ugyanis amellett, hogy 5 millió forintot vihet haza a nyertes, még egy két főre szóló, all inclusive út is az övé Dubajba.

 




 

Mint kiderült, erre a top 100-as listára került fel Gáspár Virág is, akinek 88 ezres követőtábora van, illetve olyan nevek is felbukkannak a versenyzők között, mint Opitz Barbi, vagy éppen Molnár Gusztáv exe, Fazekas Vivien.

A Miss Influencer Hungary első zsűritagjaként januárban Rubint Rékát mutatták be, azóta pedig már az is kiderült, hogy rajta kívül még Vasvári Vivien, Balogh levente, Csuti és Kabát Peti alkotja a zsűrit.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top